Rétvári Bence: Magyarország teljesítette az EU-nak tett minden eredeti vállalását

Magyarország az Európai Uniónak tett minden eredeti vállalását teljesítette, így már nincs akadálya az uniós forrásokhoz való hozzáférésnek, és annak, hogy a magyar pedagógus-béremelés megvalósuljon – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

„Az igazságügyi csomag elfogadásával a legfontosabb szupermérföldkövet, úgynevezett horizontális feltételt fogadott el a magyar Országgyűlés” szerdán – mondta az államtitkár, hozzátéve, ez szükséges ahhoz, hogy Magyarország hozzáférhessen a neki járó uniós forrásokhoz.

Magyarország tehát teljesítette minden eredeti vállalását, amelyet az EU feltételként szabott ahhoz, hogy megérkezzenek Magyarországra a forrásai.

Magyarország a megállapodást betartotta, így már nincs akadálya annak, hogy az uniós források megnyíljanak előtte

 

– hangsúlyozta Rétvári Bence.

Közölte: ez azt jelenti, elhárult az elvi, jogi akadálya annak is, hogy a magyar pedagógus-béremelés megvalósuljon.

Az államtitkár emlékeztetett, a szerdán elfogadott igazságügyi csomagról széleskörű társadalmi egyeztetést folytattak, és azzal az Európai Bizottság is egyetértett.

A jogszabály június elsejével lép hatályba, tehát jogi akadálya nincs annak, hogy onnantól megérkezzen annak a 800 milliárd forintnak az arányos része, amelyet a kormány a pedagógusok béremelésére kíván fordítani - mondta Rétvári Bence.

Megjegyezte azt is,

ha a pénz nem jön, akkor az jogalap nélküli visszatartása a magyar pedagógusokat megillető forrásnak, és ennek nyilván csak politikai oka lehet. Ha pedig újabb feltételekkel állnának elő, akkor az az Európai Bizottság elfogultságát erősítené

 

– mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár emlékeztetett, a kormány azt vállalta, hogy három év alatt 75 százalékkal növeli a pedagógusok bérét. Ezt az első időben elsősorban uniós forrásból, utána pedig magyar forrásból valósítják majd meg. Körülbelül 800 milliárd forint uniós és 5600 milliárd forint költségvetési forrást használnak fel a célra 2030-ig.

Ha június 2-án az EU utal, akkor 561 ezer forint lehetne a magyar pedagógus-átlagbér, a jövő évtől 681 ezer forint lenne, és 2025-től 800 ezer forintra emelkedne - mondta Rétvári Bence, kiemelve: soha nem volt még ilyen léptékű béremelés Magyarországon.

Az államtitkár kitért arra is, magyar baloldali politikusok azzal foglalkoznak, hogy akadályozzák a források megérkezését, a magasabb pedagógus-béremelés megvalósulását.

Azért vesznek fel Brüsszelben hatmillió forintot, hogy 2025-ben ne legyen a pedagógusbér 800 ezer forint átlagosan Magyarországon

 

– fogalmazott.

Rétvári Bence kifejtette, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke volt az első, aki elmondta, amíg a jelenlegi kormány van, mindent megtesznek azért, hogy ne érkezzen Magyarországra uniós forrás. Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője pedig még tovább ment, ő azt mondta: hazafias kötelezettsége, hogy ne érkezzen meg az uniós forrás Magyarországra.

Sajnálatos, hogy a magyar baloldal többre tartja a guruló dollárokat, (...) a külföldi liberális szervezeteknek való megfelelést, mintsem a magyar pedagógusoknak a béremelését

 

– fogalmazott.

Az államtitkár szólt arról is, a baloldal a pedagógusokra hivatkozva, de egy nemzetközileg már ismert agresszív politikai akciósorozatot indított el. A legszégyenletesebbek azt nevezte, hogy „a baloldali politikának részévé tették az erőszakot”.

Az utóbbi hetek, napok eseményeire reagálva Rétvári Bence arra szólította fel a Nemzeti Pedagógus Kart, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy határolódjon el az erőszaktól, és kérje meg a baloldal politikusait: ne hivatkozzanak rájuk, amikor agresszív akciókat hajtanak végre.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!