Rétvári Bence: Minden szabad országnak saját történelemértelmezése kell, hogy legyen

Nem lehet egy nemzet sikeres, ha nem tudja múltját összességében sikeres teljesítményként megítélni – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence a Kosáry Domokos Történelemverseny eredményhirdetésén elmondott köszöntőjében kiemelte: harminc évvel a rendszerváltás után a külső narratívák kényszerétől végleg meg kell szabadulnunk, és végképp szabadon kell értelmezni történelmünket.

Kifejtette: minden időszakban minden nagyhatalom – amelynek célja volt Magyarországot a saját érdekkörében tartani – igyekezett a magyar történelemszemléletet is átalakítani saját értelmezése szerint.

Egy harminc éve szabad ország polgáraiként „nem indulhatunk ki másból”, csak a nemzeti szuverén történelemértelmezésből, és úgy kell tekinteni történelmünkre, hogy abban a magyar nemzeti érdek alapján mi volt fontos, lényegtelen, helyes és helytelen – mondta az államtitkár.

Rétvári BenceRétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke beszédet mond a Kosáry Domokos Történelemverseny eredményhirdetésén a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 12-én. A történelemversenyt ötödik éve rendezik meg a hetedikestől a tizedik évfolyamos diákoknak. A versenyen - amely az országos tantervi követelményekre épül - 900 induló három kategóriában, három fordulóban mérhette össze tudását (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Kitért arra: a szuverenitás fontos része, hogy egy büszke országnak fenn kell tartania magának a jogot arra, hogy a saját történelmét önmaga értelmezze, és a világ történéseit is a saját országa szemszögéből értelmezze.

Rétvári Bence szerint a legfőbb bizonyítéka a magyar történelem sikerének, hogy magyar nemzetként „most is itt vagyunk”. „Azért vagyunk itt”, mert az idők során a vesztes csaták mellett nyertes csaták és jól megkötött kompromisszumok is születtek. Ezek nélkül „nem lennénk ma” a Kárpát-medence legnépesebb, legstabilabb, domináns országa kulturális, katonai és gazdasági viszonylatban – hangsúlyozta az államtitkár.

Trauner Ádám a Városmajori Gimnázium 10. évfolyamos diákja átveszi az 1. helyezettnek járó oklevelet Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkárától a Kosáry Domokos Történelemverseny eredményhirdetésén a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 12-én (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Mint mondta, helyes történelmi önképből lehet csak reális jelenkori önkép, és egy, a magyarság sikereit felmutatni merő történelemtanítás lehet csak az alapja egy sikeres magyar nemzetnek – emelte ki a miniszterhelyettes.

A Kosáry Domokos Történelemversenyt a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete szervezi ötödik éve a 7-10. évfolyamos diákoknak. A versenyen – amely az országos tantervi követelményekre épül – kilencszáz tanuló mérhette össze tudását korcsoportos bontásban helyi, regionális, majd országos szinten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!