Rétvári Bence: Szánalmas az ellenzék magyarázkodása

Tóth Bertalan (MSZP) azt hangsúlyozta az Országgyűlésben, hogy bizalomra, összetartásra van szükség, de amit a kormánypártok tesznek, az szerinte ezeknek a fogalmaknak az aláásása.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a KDNP alelnöke

Az ellenzék szerinte ma is hajlandó a konszenzus megteremtésére, csak egy gesztust kért, egy határidőt, mert így teremthető meg az ellenzéki szavazók bizalma - mondta, hozzáfűzve, hogy korlátlan felhatalmazást nem tudnak adni a kormánynak.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt válaszolta: járvány van, nem kampány, márpedig az ellenzék úgy működik, mintha kampányidőszak lenne. Még az ellenzéki sajtó és volt ellenzéki pártelnökök is „előrébb vannak", mint a parlamenti ellenzéki pártok, akik „Gyurcsány Ferenc utasítására" nem szavazták meg a védekezésről szóló törvényt - fogalmazott. Pedig a gyorsaság rendkívül sokat számít, az ellenzék azonban ismét cserben hagyta a magyarokat - mondta.

Rétvári Bence szánalmasnak nevezte az ellenzék korábbi magyarázkodását arról, miért lassította a kormány felhatalmazását a védekezésre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!