Rétvári Bence: A szociális szakszervezetekkel folyamatos tárgyalásban van a minisztérium

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az LMP-s Ungár Péter országgyűlésbeli felszólalására reagálva hangsúlyozta: a kormány a szociális szférában dolgozók iránti megbecsülés kifejezésére bevezetette a szociális munka napját Magyarországon, amit az LMP nem támogatott az Országgyűlésben.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Ungár Péter (LMP) ui. bírálta az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amiért szerinte nem képvisel egységes álláspontot a sztrájk feltételeivel kapcsolatban, így a szociális szakszervezetek nem tudnak sztrájkot szervezni.

Rétvári Bence ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: a szociális szakszervezetekkel folyamatos tárgyalásban van a minisztérium, és mivel nem volt konszenzus a gondozottak érdekében teljesítendő minimális szolgáltatási szintről, tudomása szerint a szakszervezetek bírósághoz fognak fordulni, amely majd eldönti, mi az a szint amit biztosítani kell.
    
Jelezte: 2010. óta 84 százalékos béremelést hajtott végre a kormány az ágazatban, az átlagbér 115 ezer forinttal lett magasabb.

A szocialisták elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért

Arató Gergely (DK) a magyar közoktatás november 22-i napja alkalmából azt mondta, az oktatás területén az érzékelhető pedagógusbéremelés után nem biztosítja a kormány a fizetések értékállóságát, megszüntette a tanárok önállóságát, rengeteg túlmunkával terheli őket, ez pedig a közoktatás eredményeiben is meglátszik. Hozzátette: legalább 30 százalékos azonnali béremelésre van szükség, vissza kell állítani a minimálbérhez kötött életpályamodellt.
    
Rétvári Bence válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a képviselő a szocialista kormányok államtitkáraként „nyakig benne volt" abban, hogy elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért. 15 ezer pedagógust bocsátottak el, miközben nem változott a gyermeklétszám, így növelték a tanárok munkaterheit - közölte. Szóvá tette azt is, hogy a szocialisták bevezették a tandíjat.
    
Kitért arra, hogy egyeztettek a Waldorf iskolák képviselőjével, aki nem kifogásolta a Ház előtt lévő törvénymódosítást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!