Rétvári Bence: Sződliget is azon kisebb települések egyike, ahol korábban nem volt bölcsőde

Bölcsődével gyarapodott Sződliget. A Pest megyei település új intézményét pénteken adták át. Sződliget is azon kisebb települések egyike, ahol korábban nem volt bölcsőde – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az átadóünnepségen.

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, felidézte: a kormány azért indította el Magyarország történetének legnagyobb bölcsődeépítési programját, hogy azok a szülők, akik a munkába állást választják, gondos kezek között tudhassák gyerekeiket napközben.

Közlése szerint az elmúlt években 39 ezerről 59 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma Magyarországon, és a program különösen fontos része volt, hogy azokon a kisebb településeken is legyen bölcsőde, ahol korábban nem volt.

Az volt a cél, hogy ne a nagyvárosban legyen nagyobb intézmény csak, hanem legyen a kisebb településeken is új intézmény

 

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ma már háromszor annyi településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a Dunakanyarban 12 település gyarapodott 13 új bölcsődével.

Az új épület 380 millió forint állami forrásból és 20 millió forint önrészből valósult meg - számolt be Juhász Béla (Tiszta Forrás) polgármester, aki a kormányzati támogatás mellett a sződligetiek hatalmas erőfeszítéseit is megköszönte, hiszen az önrész a település költségvetésének három százaléka, az évente fejlesztésre költhető összegnek pedig 45 százaléka.

Az ötezer lakosú település polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy az 52 bölcsődést négy csoportszoba fogadja az új épületben, a csoportoknak külön udvarrészük van.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!