Minden tehetség a nemzet javát szolgálja, ezért az az ország, amely felismeri és segíti a tehetségeit, erős tud lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az Országos Tehetséggálán, amelyen átadták a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért- és a Tehetségbarát Önkormányzat-díjakat.
Rétvári Bence arról beszélt, hogy minden magyar fiatal tehetséges valamiben, csak meg kell találni, hogy melyik területen. A díjazottak pedig a legjobbak a tehetségek felismerésében, hiszen képesek meglátni valakiben a szikrát és fáradhatatlan munkával segíteni a kibontakozását – méltatta az elismerésben részesülőket. Hozzátette, a tehetségek támogatásával a szakemberek a nemzetet is építik, mert minden tehetség az ország javát szolgálja.
Rétvári Bence úgy fogalmazott, a Kárpát-medencében nagyon sok a tehetséges ember, de sokáig az „irigység kultúrája” volt jellemző, aki „kicsit több” volt, arra irigyen tekintettek, és nem ismerték el. Most azonban végre ösztönözni is tudják a tehetségeket, már évi hárommilliárd forintból segítik őket a Nemzeti Tehetség Program keretében – emelte ki.
A Bonis Bona-díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket. Idén életműdíjat kapott Groma István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának fizika szakos tanára, Vincze Szabolcs, a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola pedagógusa és Csermely Péter, a Semmelweis Egyetem biokémia-tanára. Elismerést vehetett át a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány, a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány, a Snétberger Zenei Tehetség Kiemelten Közhasznú Alapítvány, valamint ötven tehetséggondozó, tehetségfejlesztő és tehetségsegítő szakember.
A Tehetségbarát önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A kitüntetést idén Gyula, Jászberény, Kállósemjén, Vác, Budapest XII. kerülete és Székesfehérvár önkormányzata nyerte el.