Rétvári Bence: Történelmi esemény Ferenc pápa erdélyi látogatása

Rétvári Bence (KDNP) történelmi eseménynek nevezte Ferenc pápa hétvégi erdélyi látogatását. A szentatya először látogatta meg az erdélyi katolikusokat, az erdélyi magyarokat és az erdélyi közösséget, ami a magyarság számára sokkal nagyobb nemzetmegtartó erő, mint bármelyik ellenzéki párt - fogalmazott Rétvári Bence, aki felszólalása alatt többször is szóvá tette, hogy baloldali, elsősorban DK-s képviselők gúnyos megjegyzéseket tesznek és bekiabálnak.

Rétvári Bence (KDNP, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár; a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke

Az elnöklő Sneider Tamás emiatt rendre is utasította a baloldali képviselőket.  A KDNP képviselője szerint a látogatás nemcsak egyházdiplomáciailag, de nemzetpolitikailag és hitéletileg is fontos.

Rétvári Bence arról is beszélt, hogy július 1-jével indul a kormány családvédelmi akcióterve, június 4-én pedig a nemzeti összetartozás napja lesz. Száz évvel ezelőtt egy nemzetgyilkossági kísérletet hajtottak végre a magyarsággal szemben, de azok a győztes nyugat-európai államok, amelyek akkor fel akarták darabolni és talán el is akarták tüntetni a magyarságot, most rosszabb állapotban vannak, mint Magyarország, az identitás, a nemzeti összetartozás és keresztény kultúra tekintetében - fogalmazott.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára úgy vélte: az egész magyarság számára fontos esemény volt a pápai látogatás, amely fontos lépés abban a folyamatban, hogy deklaráljuk: térségünket csak együtt, egymással egyetértésben építhetjük. Kiemelte: beszédében a pápa utalt arra, hogy az itt élő nemzetek között voltak kudarcos időszakok, ugyanakkor a kereszténységben testvéreknek nevezte az itt élő népeket.