Rétvári Bence: A világ szegényein helyben kell segíteni

A világ szegényein helyben kell segíteni, erre az Európába telepítés, a migráció nem megoldás - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Váci Polgári Estek csütörtöki rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára (Vác, 2019.04.25. KDNP fotó: Váli Miklós)

Rétvári Bence (KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy Magyarország a bevándorlás ügyében egyértelműen megfogalmazta álláspontját: megvédi az ország határait és ellenzi azt a fajta szervezett betelepítést, amit Brüsszelből próbálnak ránk erőltetni. Az ENSZ kimutatásai szerint hárommilliárd ember él szegénységben, azaz napi két dollárnál kisebb összegből.

vácFördős Attila, Vác polgármestere (Vác, 2019.04.25. KDNP fotó: Váli Miklós)

Ennek a hárommilliárd embernek évente körülbelül nyolcvanmillió gyereke születik, azaz ennyivel növekszik a szegénységben élők száma - mutatott rá a politikus. Rétvári Bence elmondta, ha közülük évente egymillió embert Európába és ugyanennyit az Amerikai Egyesült Államokba telepítenek, az nem oldja meg a problémát, de a fogadó országoknak közbiztonsági kockázatot és olyan gazdasági tehertételt jelent, ami veszélyezteti képességüket a további segítségnyújtásra.

„A világ szegényeinek támogatására a helyes út az, amit a Hungary Helps program követ, azaz helyben segíteni. Ha a nyugat-európai országok segíteni akarnak, azt az utat kell követniük, melyet Magyarország követ, az igazi segítség a helyben nyújtott segítés politikája. A migráció kockázatokkal jár és nem tud valódi eredményeket elérni" - jelentette ki az államtitkár.

Azbej TristanAzbej Tristan (KDNP), a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője (Vác, 2019.04.25. KDNP fotó: Váli Miklós)

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felidézte, hogy 2016-ban a nyugati országok közül elsőként Magyarország indított programot az üldözött keresztények megsegítésére. Közölte: a Hungary Helps nevű kezdeményezés keretében a Közel-Keleten „több országban és a szubszaharai térségben járulunk hozzá", hogy a vallásuk miatt üldözött közösségek megmaradjanak.

Váci Polgári EstekVáci Polgári Estek (Vác, 2019.04.25. KDNP fotó: Váli Miklós)

Elmondta, hogy a Srí Lankán a keresztény közösségeket ért iszlamista támadás áldozatainak a magyar kormány húszmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel. Az adományt a gyerekáldozatoknak és az árvaságra jutott gyerekeknek továbbítják a helyi egyházi vezetők, illetve a keresztény közösségek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!