Schanda Tamás: 60 százalékkal csökkent az álláskeresők száma a Gyurcsány-Bajnai-kormány óta

A járványhelyzetben is nőtt a foglalkoztatottak, és csökkent az álláskeresők száma Magyarországon - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében.

Regisztrált álláskeresőből az elmúlt harminc évben mindössze egyetlen hónapban, 2019 decemberében volt kevesebb a mostaninál - jelentette be Schanda Tamás miniszterhelyettes, a KDNP alelnöke. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára hozzátette: 2020 utolsó hónapjához képest 52 ezerrel, a vírusválságban rögzített tavaly nyári csúcshoz viszonyítva közel 138 ezerrel csökkent a mutató.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében decemberben 238,7 ezer álláskereső szerepelt. A járványhelyzetben mért legmagasabb adat több mint másfélszerese volt a mostaninak.

Schanda Tamás

A tavalyi év végére sikerült 300 ezer alá szorítani a mutatót, amely márciusra valamelyest ismét megemelkedett. Ezt követően azonban kilencedik hónapja folyamatos, összesen már 61 ezer fő feletti a csökkenés.

Támogatás a munkaadóknak és munkavállalóknak

A kormány a vírusválságban bértámogatásokkal, adócsökkentésekkel, célzott vállalkozásfejlesztési programokkal ösztönzi a munkahelyek megőrzését, újak teremtését. A foglalkoztatás bővítését célzó sikeres kezdeményezésként jelenleg is elérhető a Vállalkozások munkaerő támogatása. Egy álláskereső felvétele fejében fél éven át akár 600 ezer forintot kaphatnak a munkaadók. A program már több mint 30 ezer fő elhelyezkedését támogatta mintegy 17 milliárd forinttal.

Schanda Tamás kifejtette: a hazai foglalkoztatás rekordokat dönt, mintegy

4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, ez a legmagasabb érték a rendszerváltás óta. 2010-hez képest harmadára csökkent  a munkanélküliségi ráta, amely így a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.

Magyarország előre megynem hátra

A baloldali kormányok utolsó teljes évében 600 ezer fő fölé nőtt az álláskeresők száma.

A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények mellett a járványhelyzet ellenére is töretlenül nőnek a keresetek.

Januártól ötödével emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, előbbi összege így közel háromszorosa lesz a 2010-es szintnek.

A családi adókedvezményekkel és a fiatalok szja-mentességével még több pénz marad az embereknél - hangsúlyozta Schanda Tamás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!