Schanda Tamás: Kétszázmillió forinttal támogatja a kormány az Európai Mobilitási Hetet

Közel kétszázmillió forinttal támogatja a kormány Európa legnagyobb, közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap megtartását – írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán csütörtökön.

A KDNP alelnöke kiemelte: az Európai Mobilitási Hetet idén szeptember 16. és 22. között rendezik meg. Az egyedi támogatás igényléséhez szükséges dokumentumokat augusztus 2. és augusztus 15. között lehet beküldeni a pályázati portálon – hívta fel a figyelmet Schanda Tamás.

Schanda Tamás

A mostani kampány keretén belül tudás- és élményalapú közösségi programok, vetélkedők, versenyek szervezésére lesz lehetőség – ismertette.

Számunkra valóban fontos, hogy gyermekeink olyan bolygón nőhessenek fel és élhessenek, amilyennek mi is megismertük. A környezet védelme ezért nem csak egy jelszó, hanem valódi küldetés”

– így fogalmazott a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!