Schanda Tamás: Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette a üvegházhatású gázok kibocsátását

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára, Schmuck Erzsébet, az LMP képviselőjének Országgyűlésben feltett kérdésére válaszolva kijelentette: Magyarország számára nagyon fontos a környezet védelme és a klímaváltozás elleni küzdelem.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára
 
Hangsúlyozta: készül a nemzeti energiastratégia megújítása és a hosszútávú magyar klímastratégia kidolgozása is zajlik.

Elmondta, Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette a üvegházhatású gázok kibocsátását, úgy, hogy közben az energiafelhasználás csökkent, a gazdaság viszont növekedett. Ez a magyar modell - mondta az államtitkár, riogatással ás álhírterjesztéssel vádolva klímaügyben a LMP-t, amely szerinte ezzel akarja eltelni a figyelmet a párt válságáról.

A genfi közúti közlekedési egyezmény

Schanda Tamás az orszáfgyűlésben a Genfben 1949-ben kelt közúti közlekedési egyezmény és közúti jelzésekre vonatkozó jegyzőkönyv, az 1949-ben Genfben aláírt közúti közlekedésre vonatkozó egyezményt és a közúti jelzésekre vonatkozó jegyzőkönyvet kiegészítő európai megállapodás, a Genfben 1955-ben kelt az 1949-es közúti közlekedésre vonatkozó egyezményt és az 1949-es közúti jelzésekre vonatkozó jegyzőkönyvet kiegészítő, 1950-ben kötött európai megállapodás módosítása tárgyában létrejött, a közúti munkálatok jelzéséről szóló európai megállapodás, valamint a Genfben 1957-ben kelt, az útjelzésekre vonatkozó európai egyezmény kihirdetéséről szóló javaslatot ismertette.

Kifejtette: egyre gyakrabban okoz gondot, hogy egyes államok nem fogadják el az ott lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak kiállított nemzetközi vezetői engedélyeket. Ezért szükséges a genfi egyezmény ismételt kihirdetése, így lehetővé válik a nemzetközi vezetői engedélyek kiállítása a genfi egyezmény alapján - mondta.

Javaslat az egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szerint a javaslat célja, hogy a magyar vállalkozások számára olyan szabályozási környezetet teremtsen, hogy hatékonyabban tudjanak dolgozni. A kormány jövőképe ugyanis az, hogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé kerüljön, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni, ehhez pedig elengedhetetlen a hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozások fejlesztése, támogatása - tette hozzá.
    
Elmondta: a javaslat módosítja a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény módosítását, egyrészt egy új uniós irányelv átültetése, másrészt egy kötelezettségszegégi eljárásban vállalt módosítást elfogadása miatt. Közölte: pontosítják a határon átnyúló szolgáltatás meghatározását, így egyértelművé válik, hogy ebben az esetben a hazai szervek előzetes ellenőrzése kizárólag közegészségügyi, közbiztonsági vonatkozású szakma esetében lehetséges.     
    
Az államtitkár közölte: a módosítás alapján új szabályozott szakma csak akkor vezethető be, ha a szükségesség és arányosság követelményei teljesülnek. Az államtitkár szerint ez munkaerőpiaci és a versenyképességi szempontból is előnyös, mert kevesebb lesz a „szabályozás jellegű korlátozások száma" a szabályozott szakmák területén.
    
Kitért arra is: a javaslat pontosítja a nemzetközi és uniós kötelezettségekből fakadó hatósági adatszolgáltatási rendelkezéseket. Az államtitkár elmondta: a haditechnikai termékek gyártásának és haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló törvény módosítása pontosítja a hadiipari és haditechnikai termékek meghatározását, egyértelművé téve, hogy csak azok a termékek tartoznak ide, amelyeket a vonatkozó kormányrendelet felsorol. Hozzátette: aránytalan korlátozás, hogy a törvény jelenleg a tevékenységi engedély kiadását előzetes nemzetbiztonsági ellenőrzéshez köti, ezért ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezik.
    
Közlése szerint a kereskedelemről szóló törvény módosításával a nemesfém forgalmazáson túlmenően, a nemesfém felvásárlás tevékenysége is szabályozottá válik, így csökken a pénzmosás esélye.
    
A javaslat hozzájárul a mikro-, kis- és közepes vállalkozások adminisztratív és anyagi terheinek csökkentéséhez, versenyképességük növeléséhez - összegzett az államtitkár.
    
Fidesz: a javaslat célja a gazdasági versenyképesség növelése

Böröcz László, a Fidesz vezérszónoka úgy értékelt: a javaslat előremutató rendelkezéseket tartalmaz, hiszen legfőbb céljai között szerepel egyebek között a pénzmosás elleni hatékonyabb fellépés, a bürokrácia csökkentése, a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, és a gazdasági versenyképesség növelése.