Schanda Tamás: Töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere

Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt, töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az MTI-vel.

Schanda Tamás (KDNP), az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára

A közlemény szerint a kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül.
   
„Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebb támogatást biztosítani - a Diákhitel Plusz nekik is lehetőséget jelent" - fejtette ki az államtitkár.
   
Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a közleményben azt írta, hogy talán még soha nem volt akkora szükség a diákhitelekre, mint ezekben a hónapokban: úgy számolnak, hogy idén akár 35-40 ezer hallgató is fordulhat a központhoz.
   
Hozzátette, a diákhitelezés fő feladata jelenleg, hogy sikerüljön megakadályozni az anyagi okokból történő felsőoktatási lemorzsolódás megnövekedését.
   
A vezérigazgató a Diákhitel plusz kapcsán hangsúlyozta, hogy szinte minden hallgató a maximálisan igényelhető félmillió forintot kéri, és már ezen a héten folyósították is az első hiteleket.
   
Kiemelte, hogy igyekeznek rendkívüli gyorsasággal feldolgozni az igényléseket és azok beérkezésétől számított két héten belül mindenki számára folyósítani a kért összeget, hiszen a jelen helyzetre különösen igaz, hogy  „kétszer ad, ki gyorsan ad".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!