Semjén Zsolt és Rogán Antal törvényjavaslatára Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot hoznak létre

A szálláshely-szolgáltatásban meglévő szürkegazdaság visszaszorítását célozza a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozása, amely külföldi példákon alapul - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-vel.

Arra reagáltak, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról. A javaslat általános indoklása szerint a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatokat jelenleg a szálláshely-szolgáltatónak a Központi Statisztikai Hivatalnak és a jegyzőknek kell megküldeni, utóbbinak az idegenforgalmi adó miatt, papír alapon.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

A folyamatok optimalizálása és „a szálláshely-szolgáltatás területén megvalósítandó hatékonyabb, rendezettebb működés érdekében az ágazat digitalizációja elkerülhetetlen". A javaslat értelmében megalakítják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot, amelybe a szálláshelyek által kötelezően használandó digitális alkalmazásokon keresztül rendeződnének a szálláshely-szolgáltatás során keletkezett aggregált és deperszonalizált statisztikai adatok.
    
A KTK az MTI-vel azt közölte: az új adattárolási gyakorlat kialakításához nemzetközi példák szolgáltak alapul, Európa számos országában működik hasonló gyakorlat, mint például Ausztriában, Németországban, Franciaországban vagy Horvátországban. „Az országos statisztikai adatgyűjtést segítő informatikai rendszer nem friss hír a turisztikai szakma számára", annak létrejöttét a rendszert megalapozó törvény szabályozza.
    
Jelezték, hogy a vendéglátásban az online pénztárgépek bevezetésével jelentősen sikerült fehéríteni az ágazatot, a szálláshely-szolgáltatás kapcsán a cél szintén a szürkegazdaság visszaszorítása, hiszen a jelenlegi nehezen ellenőrizhető, papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat jelentős visszaélésekre és adóelkerülésre ad lehetőséget. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor a Kisfaludy Programban meghirdették az országos panziófelújítási pályázatot, hirtelen megugrott a bejelentett működő panziók száma.
    
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ hatékonyabb, digitalizált rendszert hoz létre - hangsúlyozta a KTK.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!