Semjén Zsolt kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét

Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért is felelős miniszterelnök-helyettese kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) Aranyplakettjét – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Mint az indoklásban fogalmaztak, Semjén Zsolt (képünkön) „közösségszeretete, a keresztény alapokon tovább épülő és építkező magyarságért vállalt állhatatos szolgálata nélkül nem élnénk, nem élhetnénk ma azt a magyar világot, amely a cselekvő mindennapokban és mindennapoknak ad erőt, ad hitet s szívet”.

Semjén Zsolt

A VMMSZ december 22-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 27-én Zentán.

A döntés értelmében Magyar Életfa-díjjal ismerik el Birkás János nyugalmazott karnagy és zenetanár, Brezovszki Eszter népdalkörvezető, néptáncoktató, művelődés- és közösségszervező, Jódal Rózsa tanár, író, szerkesztő, valamint Pintér József helytörténet-kutató munkásságát.

A szövetség plakettjével jutalmazzák Komarek Magdolna közösség- és művelődésszervezőt, Mihók Attila citeraoktatót, Stefaniga Ottíliát, a 25 éves Óbecsei Schola Cantorum alapító karnagyát, Varga Lívia művelődés- és közösségszervezőt, valamint a Közép-Bánság magyar közösségi életét meghatározó és hagyományainak megtartásában kiemelkedő szerepet betöltő, 75 éves Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületet.

Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító,

amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől” – olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!