Semjén Zsolt kenyai katolikus képviselőket fogadott

Kenyai katolikus parlamenti képviselők csoportját fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma a Miniszterelnökség Karmelita épületében. A Chrisantus Wamalwa Wakhungu által vezetett delegáció beszámolt a kenyai keresztények helyzetéről és az iszlám térnyerése okozta helyzetről.

Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes (j6) a Miniszterelnökség Karmelita épületében fogadja a Chrisantus Wamalwa Wakhungu által vezetett kenyai delegációt (Budapest, 2019.01.28. KDNP fotó: Váli Miklós)

Az afrikai országból érkezett politikusok ismertették az általuk vezetett projekteket, melyek a nők, a családok védelmét, az oktatás fejlesztését, a keresztény közösség megerősítését célozzák. Semjén Zsolt kiemelte Magyarország – az üldözött keresztényeket - támogató programjait. A Hungary Helps mellett szóba került, hogy a jövőben ösztöndíjakkal, a katolikus egyetemi kapcsolatok erősítésével, és más célzott programmal segíti a keresztények szülőföldjükön való boldogulását. A kenyai képviselők köszönetüket fejezték ki a Magyarországtól kapott minden segítségért.

Semjén Zsolt

Az afrikai ország képviselői 2017-ben és 2018-ban közösen vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel katolikus törvényhozók éves találkozóján az olaszországi Frascatiban.  A találkozó a keresztény döntéshozók és egyházi vezetők egyik legfontosabb fóruma, ahol a világban terjedő keresztényüldözés mára vezető témává vált.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!