Semjén Zsolt: A kereszténydemokrata filozófia fundamentuma Jézus Krisztus evangéliuma

A kereszténydemokrata filozófia fundamentuma Jézus Krisztus evangéliuma – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a párt Protestáns Műhelyének 30 éves jubileumi ünnepségén hétfőn, Budapesten.

Mint mondta, az evangélium fényében az egyházak reflektálnak a kor kihívásaira és megfogalmazzák társadalmi tanításukat.

A katolikus egyház esetében ezek a pápai szociális enciklikák, a protestantizmus egyházai esetében ezt szociáletikának nevezik. Az egyházak szociális tanításából következik a kereszténydemokrata filozófia, ami már magában hordozza a politikai cselekvés irányát. Ennek mintegy aprópénzre váltása a kereszténydemokrata politika

– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

SemjénSemjén Zsolt hangsúlyozta: a Kereszténydemokrata Néppárt mindig az interkonfesszionalitást képviselte. Ezért a KDNP Protestáns Műhelye nem egyfajta zárvány, hanem szellemi többlet, ami a klasszikus és a legmodernebb protestáns könyvekkel és gondolatokkal gazdagítja és inspirálja a Kereszténydemokrata Néppártot, és így a magyar kereszténydemokráciát.

Az ünnepségen Semjén Zsolt és Birkás Antal, a KDNP Protestáns Műhelyének elnöke Luther-Kálvin Emlékplakettet adott át Mészáros Józsefnek, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumi elnökének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!