Semjén Zsolt: A kormánynak és a Fidesz-KDNP-nek a legfontosabb törekvése a béke, és hogy ebbe a háborúba Magyarországot ne engedjék belesodródni

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az édesanyjával és feleségével szavazott.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint a választás tétje: háború vagy béke, valamint az, hogy nemzeti-gazdasági érdekeinket meg tudjuk védeni vagy sem.

Semjén Zsolt - miután felesége és édesanyja társaságában leadta szavazatát a fővárosi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban - azt mondta: viszonylag magas részvételre számít.

A KDNP elnöke kitért arra is, hogy van amikor az élet felülírja a kampánylogikát.

Egy szörnyű háború időszakában élünk, és ebbe az orosz-ukrán háborúba belső és külső erők Magyarországot is bele akarják sodorni

- emelte ki.

Semjén Zsolt kijelentette: a kormánynak és a Fidesz-KDNP-nek a legfontosabb törekvése a béke, és az, hogy ebbe a háborúba Magyarországot ne engedjék belesodródni. Magyar fegyver nem mehet Magyarországról és magyar katona ebben a háborúban nem vehet részt - szögezte le, és felhívta a figyelmet arra is, hogy toborozni is tilos, az bűncselekménynek számít.

Magyar fiatalokat nem lehet ebbe a háborúba vinni golyófogónak

 - tette hozzá.

Megjegyezte: ezentúl elementáris gazdasági és nemzeti érdek, hogy az energiaellátás biztosított legyen, a rezsicsökkentés és az olcsó energia megmaradjon.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a külhoni magyaroknak a levélben leadott szavazataikért, "nemzethűségükért". Hangsúlyozta:

a külhoni magyarok nem kvázi magyarok kvázi állampolgársággal,

és miután megtapasztalták a Gyurcsány-féle nemzetárulást, pontosan tudják, hogy mit jelent, ha nemzeti kormány van Magyarországon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!