Semjén Zsolt: A magyar zsidóság hagyományait, vallásgyakorlását támogatja a kormány

A magyar zsidóság hagyományait, a magyarországi neológia tradícióinak életté váltását, őrzését, továbbadását támogatja a magyar kormány egy újabb költségvetési forrással – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, amikor csütörtökön hivatalos megbeszélésen fogadta a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) vezető képviselőit. A találkozón részt vett Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke is.

Semjén Zsolt azt mondta, a kormány lelkiismereti kötelességének tartja, hogy – a keresztény és protestáns papokhoz és lelkészekhez hasonlóan – támogatást biztosítson a zsidó vallás képviselőinek is „lélek- és szellememelő szolgálatuk” ellátásához. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a kormány egyetlen egyháznak sem szól bele az autonómiájába, belső életébe, sem a felekezetek közötti viszonyba, ugyanakkor támogatni kívánja hitéleti tevékenységüket.

Semjén Zsolt és a Zsidó ImaegyletSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke (balra), Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (balról a második), Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár (balról a harmadik) és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (Zsima) vezető képviselői, Róna Tamás főrabbi, a Zsima elnöke (jobból a második), Kiss-Kovács Gábor, a szervezet titkára (jobbról a hamradik), valamint Gara Imre (jobbról az ötödik), Feldmájer Péter (jobbról a negyedik) és Petrovics Péter (jobbra) a Karmelita kolostorban 2021. március 25-én. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Közölte, a kormány 2021-től 2025-ig évi 51 millió forintot biztosít a Zsimának erre a célra. Mint mondta, ez a forrás beépül a költségvetésbe, így kiszámítható támogatást jelent a számukra. Hozzátette: mindezen túl a különböző pályázatokon a Zsima ugyanúgy indulhat, mint bármelyik más szervezet.

Semjén Zsolt az új támogatási formára utalva azt hangoztatta: „senkitől nem veszünk el semmit, itt mindenki csak kap, elvétel senki esetében sincsen”. Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban – még Feldmájer Péter elnöksége idején – történelmi jelentőségű, átfogó szerződést kötött a Mazsihisszel; ebben az ingatlanrendezéstől kezdve minden kérdésre kitértek. Később – a Mazsihisz kérésére – megállapodtak abban is, hogy nem az egyházi személyek, köztük a rabbik jövedelemkiegészítő támogatására kérik a támogatást (ahogy a katolikusok és protestánsok esetében a lelkészek és a papok kapják), hanem arra, hogy temetőik gondozására fordíthassák a pénzt. A kormány tavaly ezt a támogatási összeget - mind a magyarországi, mind a külhoni lelkészek tekintetében - megduplázta.

Semjén Zsolt és Róna TamásSemjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (balra) és Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (Zsima) elnöke egyezményt ír alá a Karmelita kolostorban 2021. március 25-én (Fotó: KDNP / Botár Gergely)

Közölte, a Zsimával csütörtökön kötött szerződés értelmében mostantól egy új költségvetési forrást kap a magyar zsidóság; ezt az összeget ugyanis már a rabbik, hitoktatók, kántorok, a vallás gyakorlásához szükséges személyek anyagi támogatására fordíthatják.

Semjén Zsolt azt hangoztatta, hogy ez a plusz pénz az „élők céljait” szolgálja. Hozzátette: a zsidó temetők fenntartása is fontos cél, a kormány arra külön támogatásokat ad, ahogy eddig is tette.

Róna Tamás, a Zsima elnöke a találkozón köszönetét fejezte ki az új kormányzati támogatásért, és történelmi pillanatnak nevezte a megállapodás aláírását. Mint mondta, a forrásnak köszönhetően erősebben és határozottabban tudják majd építeni a neológia jövőjét, és reményét fejezte ki, hogy a nemes szolgálatot végzők meg fognak erősödni.

Semjén Zsolt és a Zsidó ImaegyletA kormányzat és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület képviselői, köztük Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Róna Tamás főrabbi, a Zsima elnöke a Karmelita kolostorban 2021. március 25-én (Fotó: KDNP / Botár Gergely)

Közölte, a támogatásból már 18 egyházi személyt, köztük rabbit, rabbihelyettest és kántort tudnak segíteni.

Magyarországon három történelmi izraelita egyház van az úgynevezett „bevett egyházi” kategóriában; a neológiai részéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), az ortodoxia részről a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, valamint a statusquo ante közösség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

A Zsimát 2020 októberében tíz magyarországi neológ zsidó egyházi személy alapította meg.