Semjén Zsolt: Magyarország vadászati nagyhatalomnak számít

Vadhúsfeldolgozó üzem létesült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron, a 814 millió forint értékű beruházást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a Nyíregyházához közeli községben csütörtökön.

Az eseményen a kormányfőhelyettes arról beszélt, a kormány támogatja a vadhús fogyasztását, mert biológiai szempontból ez a legtisztább, legértékesebb és legegészségesebb húsféle, ízvilága miatt pedig különlegesnek számít.

Semjén Zsolt
    
„Ezért Magyarország kormánya messzemenően támogat mindent, ami a vadhús és a hal fogyasztásának a növekedését eredményezi" - fogalmazott. Semjén Zsolt hangsúlyozta, Magyarország vadászati nagyhatalomnak, a magyar vadászat pedig hungarikumnak számít, valamint az osztrákkal, a bajorral, a csehvel és a szlovákkal együtt a világ legmagasabb vadászati kultúrái közé tartozik.

Semjén Zsolt
    
Jelezte, részben ezt a kultúrát, részben pedig a vadgazdálkodási értékeket szeretnék bemutatni a 2021-es Egy a természettel című vadászati világkiállításon. Az eseményen a teljes vadászati és halászati ágazat bemutatására törekednek a szervezők, bemutatkoznak például a lovassportok, a kutyatenyésztők és solymászok, a vad- és halgasztronómia ételei pedig a kisebb településekre is eljutnak - tette hozzá.

SEmjén Zsolt
    
Semjén Zsolt elmondta, a vadásztatás, a falusi turizmus és a vadhúsfeldolgozás, illetve a gasztronómia kapcsolata az ország számára nemzetgazdaságilag is fontos, szélesebb értelemben tehát nagy bevétel kötődik a vadászathoz.

Semjén Zsolt

A családi vállalkozásban megépített üzem elsősorban a vadászati szezon alapanyagait dolgozza majd fel, az itt előállított friss és fagyasztott vadhús lesz az egyik fő termék. A szezonalitást prémium kategóriás sonkafélékkel, füstölt szalámival, kolbásszal, érlelt marha- és vadhúsokkal, illetve szuvidált (vákuum alatt főzött) termékek gyártásával egyensúlyozzák, a gyár egy másik üzemrészében a tervek szerint lőtt szárnyasvadat és más baromfiféléket dolgoznak fel.
    
A 70-100 tonnás kapacitású, tíz munkavállalót foglalkoztató vadhúsfeldolgozó a Vidékfejlesztési program 401,5 millió forintos támogatásával, több mint 814 millió forintból épült fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!