Semjén Zsolt : Történelmi bűn a német nemzetiség egykori elüldözése (FRISSÍTVE a teljes beszéddel!)

Történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton a Békés megyei Eleken.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke beszédet mond a Kiűzetési Emlékműnél a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen Eleken 2019. január 19-én. (MTI fotó: Lehoczky Péter)

 A kormány osztozik a helyi közösségek fájdalmában - mondta Semjén Zsolt a „Kiűzetés" emlékműve előtt elmondott beszédében, hangsúlyozva: az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, amely egy olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak.

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy a kitelepítés 1946-tól az ország északkeleti részét leszámítva minden, németek által lakott régiót érintett. Három hullámban zajlott le, 1946. január 19-e és 1948. június 15-e között, és mintegy kétszázezer embert, közöttük csaknem ötezer eleki lakost érintett.

Mint mondta, a kitelepítés szó volt a hivatalos elnevezés. „Valójában a magyarországi németek, svábok megbélyegzését, megalázását, kifosztását és elűzését jelenti" - tette hozzá.

Semjén Zsolt világtörténelmi összefüggésekre utalva kiemelte, hogy a kitelepítések története nem speciális magyar gyakorlat volt. Már 1943-ban, a Teheráni Konferencián eldőlt, hogy Lengyelország új határainak kitűzésével a nagyhatalmak megállapodtak a kitelepítésekben. Ennek következtében összességében 9 millió németnek kellett elhagynia szülőföldjét.

Kitért arra: „az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandók a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni. Azokat a dekrétumokat, amelyek a német és magyar lakosság kollektív bűnösségét deklarálták". „Teljességgel összeegyeztethetetlen az Európai Unió alapjogi chartájával. Brüsszelnek ez nem szúr szemet" - jelentette ki. Semjén Zsolt ez követően megkoszorúzta az emlékművet.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes megkoszorúzza a Kiűzetési Emlékművet a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen Eleken 2019. január 19-én. (MTI fotó: Lehoczky Péter)

A megemlékezés előtt az eleki Sarlós Boldogasszony-templomban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mutatott be szentmisét. A püspök azt hangsúlyozta, hogy azért kell emlékezni az eleki németek elűzésére, hogy "még egyszer hasonló aljasság ne fordulhasson elő".

***

Semjén Zsolt beszéde a Magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének Emléknapján

Elek, 2019. január 19.

A Magyar Országgyűlés 2013-ban úgy döntött, hogy január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának, elűzetésének emléknapjává nyilvánítja. A megemlékezést ezen a napon mindig más helyszínen tartjuk, kifejezve ezzel, hogy Magyarország Kormánya osztozik a helyi közösségek fájdalmában.

Az elűzés, az elüldözés történelmi bűn, ami olyan népcsoporttal történt, amely évszázadok óta szerves része a magyar történelemnek, a magyar államnak. Ezért engedjenek meg egy rövid visszatekintést.

A németek Magyarországra telepedése szervesen illeszkedik abba a népesedési és gazdasági összeurópai folyamatba, melynek során a sűrűbben lakott nyugat-európai területekről Európa keleti felébe vándorolt a népesség, hogy ott új falvakat és városokat alapítson.

Árpád-házi királyaink rokoni kapcsolatai és a nyugati kereszténység révén sok német lovag telepedett le Magyarországon, akiknek királyi birtokokat adományoztak. A lovagok és a szerzetesek szívesen hoztak magukkal német népességet, akiket birtokaikon telepítettek le.

Az erdélyi szászok 12–13. századi letelepedésének legfőbb sajátossága az volt, hogy a földbirtokot nem egyenként, hanem csoportosan kapták királyi adományként. Otthoni mintára zárt falurendszerben éltek. Az Andreanumnak, azaz II. Endre 1224-ben kiadott királyi kiváltságlevelének köszönhették, hogy közel 650 éven keresztül megtarthatták politikai autonómiájukat, megőrizték etnikai különállásukat, jellegzetességeiket.

A tatárjárás népvesztesége után IV. Béla reformpolitikája következtében újabb német bevándorlási hullám vette kezdetét. Érdekesség, hogy a tatárjárást megelőzően az új típusú parasztgazdaság modelljét a német telepesek hozták magukkal. A német földön elterjedt „Bauerlehen” mintájára a 13. század derekán kezdték felosztani a falvak határait telkekre, melyhez megfelelő nagyságú szántó és a haszonélvezetekből (legeltetésből, erdőhasználatból stb.) részesedés járult. A szabad költözés is ennek az új rendszernek volt a vívmánya.

A második honalapítóként tisztelt királyunk nagymértékben előmozdította a felvidéki ércbányászat fellendülését azzal, hogy e területeken csak németek, szászok telepedhettek le. Megjegyzem, hogy maga a szász elnevezés nem a származási helyre utalt, hanem azon németek gyűjtőneve, akiket az úgynevezett szász jog alapján telepítettek ide, több hullámban, főként Erdélybe és a Szepességbe.

A német betelepítések áttekintésekor nem feledkezhetünk meg Mária Teréziáról, aki a törökdúlás utáni kiüresedett országrészekbe hívta a svábokat, akik nagymértékben hozzájárultak munkájukkal az ország gyarapodásához és fellendüléséhez.

Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és Uraim!

Elek lakossága megszenvedte a történelmet.

Nem volt elég, hogy 1945-ben 945 főt hurcoltak el jóvátételi kényszermunkára, azaz malenkij robotra a Szovjetunióba. Több mint százan haltak meg kinn az embertelen körülmények miatt.

Azok közül, akik hazatértek, sokan megdöbbenve tapasztalták, hogy időközben az itthon maradt családtagjaikat Németországba száműzték. Nem lehet tudni pontosan, hány főt érintett ez a gaztett, nagyságrendileg legalább 5000 embert.

És miért? A II. világháború után hatalomra került politikai erők megosztottak voltak a „svábok kollektív felelősségre vonásának” kérdésében. Azonban a már akkor meghatározó szerepet játszó Kommunista Párt ellentmondást nem tűrően az elűzésüket követelte. Így az Ideiglenes Kormány 1945. december 29-én megjelentetett rendeletével elindította a kényszerű kitelepítés bűntettét. Az elűzetés, amely az ország északkeleti részét leszámítva minden németek által lakott régiót érintett, 1946. január 19. és 1948. június 15. között zajlott három hullámban, és mintegy 200 ezer embert érintett.

A hivatalos elnevezés kitelepítés volt, de ez a szó messze állt az igazságtól. Amit kitelepítésnek hívtak, az valójában a magyarországi svábok megbélyegzését, megalázását, kifosztását és elűzését jelentette. Megfosztották őket a házuktól, és megfosztották őket a hazájuktól. Korábbi életükből annyit vihettek magukkal Németország porig bombázott városaiba, amennyi egy 50 kilogrammos batyuba belefért.

De ne gondoljuk, hogy a kitelepítések története speciálisan magyar gyakorlat volt, hiszen nem is itthon döntöttek róla. A magyarországi németség sorsa már 1943. december 1-jén, a teheráni konferencián eldőlt.

Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök már ekkor felvetette Németország és Lengyelország jövőjének kérdését, Winston Churchill brit miniszterelnök pedig közölte, hogy a Szovjetunió nyugati határai miatt nyugatabbra kell tolni a lengyel határt is a németek rovására, így áttelepítésekre is sor kerülhet. Erre harapott rá Sztálin és terjesztette ki igényét a német lakosságú Königsbergre és a Memel-vidékre. És ezután került sor Európa-szerte 9 millió német átkergetésére a határokon.

Ne feledjük, hogy a számok és a politika diktálta imperatívuszok mögött emberek, emberi életek és családi sorsok vannak. Nem feledjük, mert nem feledhetjük!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van még egy másik fájó dolog is, amiről ma már határozottabban beszélhetünk, mert beszélnünk kell. Amit a világ el akar feledni, azt el is feledi. A filmipar több alkotással is bemutatott a világnak - a második világháborútól a vietnami háborúig - sok mindent, de a kitelepítésekről és a gulágról hallgatás van.

Ezt a hiátust enyhítette Szász János 2017-ben készült filmdrámája, az Örök tél, amely a Gulag-táborokba hurcolt több százezer, némaságra ítélt áldozatnak állít emléket. De ez csak egy lépésnek tekinthető az előttünk álló, ránk váró útból.

Az 1941-es népszámlálás szerint Magyarországon körülbelül félmillió német származású állampolgár élt. A világháború, a szovjet megszállás, a „malenkíj robotra” hurcoltak tömegei és végül az erőszakos „kitelepítés”, elűzetés következtében az 1949. évi népszámláláskor csupán 22455-en vallották magukat német anyanyelvűnek, és mindössze 2600-an német nemzetiségűnek.

A 2011. évi népszámlálás során a nemzetiséghez tartozás összes mért tényezőjét figyelembe véve a német nemzetiséghez tartozók száma 185 696 fő volt. Közülük 38 248 személy vallotta anyanyelvének a németet, német nemzetiségűnek pedig 131 951 fő jelölte magát. A 2014. évi helyhatósági választások után 406 települési német nemzetiségi önkormányzat alakult. A területi önkormányzatok száma 13, tizenkét megyei és a fővárosi önkormányzat.

Elek városa négy nemzetiségű település, ahol német, szlovák, román és roma önkormányzat is működik, fontos történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezik. A községet a törökdúlást és a 15 éves háború pusztításait követően német telepesekkel népesítette be báró Harruckern János György 1724-ben. Ezután Elek töretlen fejlődésnek indult, az 1854-es források már mezővárosként említik. Ennek a folyamatnak a trianoni békeszerződés vetett véget, Elek elvesztette piacainak jelentős részét, határ menti településsé vált.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelmi viszontagságok ellenére a helyi lakosság őrzi hagyományait és kötődéseit. Nagyon fontos a kapcsolattartás az itthon maradottak és a Németországban élők között. Kétévente rendezi meg a város az elekiek világtalálkozóját, legutóbb 2018. augusztus első hétvégéjén.

Az itt élők hozzáállását dicséri, hogy 2001 augusztusában, tehát jóval az emléknap törvénybe iktatása előtt, az országban egyedülálló szoborkompozíciót avattak, ami emléket állít az elűzötteknek. Az emlékművet a Szegeden élő Kligl Sándor szobrászművész készítette.

Az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban emléktáblát avatott a „jóvátételi munkára” elhurcoltak tiszteletére. Az emléktábla az Eleki Strifler, későbbi nevén Leimen-ház falán található; itt van felsorolva a 945 elhurcolt eleki neve. Az emléktáblát Corvus Kora Róbert lökösházi művész készítette. Az avatáson még öt túlélőt köszönthettek, akik elszenvedték a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcolást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kell még valamiről beszélnünk, és sajnálatos, hogy ezt a 21. század második évtizedének végén még mindig szóba kell hozni. Az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandóak a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni.
 

Azokat a dekrétumokat, amelyek a németek és a magyarok kollektív bűnösségét deklarálták, amelyek teljességgel összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával. Brüsszelnek ez nem szúr szemet… Az eleki emlékmű és az emléktábla ezt is elénk idézi.

Tisztelt Emlékezők, Eleki Polgárok, Hölgyeim és Uraim!

A nemzeti kormány nevében is szívből köszöntöm Önöket, és elismerésemet fejezem ki, hogy őrzik és ápolják a múltat, hagyományaikat, őseik emlékét. És mint őseik oly sok évszázadon át, építik Eleket, építik Magyarországot.