Simicskó István: Fontos érték az önkéntes munka, a közösség szolgálata

Az önkéntes munka és a közösség szolgálatának fontosságát hangsúlyozta a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos a Magyar Vöröskereszt XI. kerületi kirendeltségébe tett látogatásakor csütörtökön.

Simicskó István (KDNP), hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a Magyar Vöröskereszt XI. kerületi kirendeltségében (Budapest, 2020.01.16. KDNP fotó: Váli Miklós)

Simicskó István, aki Újbuda országgyűlési képviselője is, a közmédiának nyilatkozva elmondta: „mindannyian tudjuk, hogy rohanó világban élünk, nincs idő egymásra és nagyon sokan csak a virtuális világból alkotnak valamilyen valóságközeli képet”.

Simicskó IstvánSimicskó István (KDNP), hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke (b) és Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója, mint a szervezet képviselője (b2) a Magyar Vöröskereszt XI. kerületi kirendeltségében (Budapest, 2020.01.16. KDNP fotó: Váli Miklós)

Nagyon fontos, hogy „igyekezzünk segíteni” a bajba jutott embereken, és ezért erősíteni kell az egymásra való odafigyelést – jelentette ki, megjegyezve, hogy ez a küldetése a vöröskeresztnek is.

Simicskó IstvánSimicskó István (KDNP), hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke (b) és Horváth Péter Zsolt, budapesti civil szakmai igazgatóhelyettes (j) a Magyar Vöröskereszt XI. kerületi kirendeltségében (Budapest, 2020.01.16. KDNP fotó: Váli Miklós)

A KDNP-s politikus hangsúlyozta: az önkéntes munka, az önkéntesség elve nagyon fontos érték; a közösség szolgálatáról szóló értékrendet a gyermekeknek is át kell adni.

Simicskó IstvánSimicskó István (KDNP), hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke (j2) a Magyar Vöröskereszt XI. kerületi kirendeltségében (Budapest, 2020.01.16. KDNP fotó: Váli Miklós)

Simicskó István kiemelte: a vöröskereszt 1881 óta segíti az embereket, ezt a tevékenységet meg kell becsülni és értékelni kell.

A politikus a Magyar Vöröskereszt kérésének eleget téve a kerületi kirendeltségre tisztítószereket vitt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!