Simicskó István: Fontos a munkába járás biztosítása a határokon át

Simicskó István (KDNP) az Országgyűlésben a munkába járás határokon át történő biztosításának fontosságát emelte ki.

2020 emlékezetes év marad, mert száz éve nem találkozhattunk olyan világjárvánnyal, mint most, a világ globális faluvá vált, ahol egy távoli vírus rövid idő alatt világjárványt tud okozni - mondta.

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos
    
Úgy látja, a kormány időben hozta meg a szigorú intézkedéseket a járvány megfékezésére, fontos és helyes döntéseket hozott. Feltette a kérdést, hogy az enyhülő európai tendenciákra tekintettel mi várható a munkába járás segítésére.
    
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy válaszolt, hogy az európai országok által hozott korlátozó intézkedések legitimek, az elsőszámú feladat és kötelesség az emberi élet és egészség megvédése, és a kontaktszámok csökkentésével a járvány terjedési sebességét is csökkenteni lehet.
    
Hangsúlyozta: alapvető érdekünk a nemzetközi áruforgalom folyamatosságának és a határmenti kapcsolatok fennmaradásának biztosítása, ezért a legtöbb szomszédos országgal megállapodtak az ingázás lehetőségéről bizonyos átkelőkön.
    
Simicskó István közölte: sok embert, a határok környékén élőket érinti az ingázás segítése, ezért fontosak az ez ügyben hozott döntések. A járvány még nem múlt el, a körültekintő óvatosság és a fokozatosság elvét kell követni - vélekedett.
    
Szijjártó Péter elmondta: az újabb határátkelők megnyitásáról jelenleg is folyamatosak a tárgyalások, és a magyar-ukrán határon is legalább egy átkelőről szeretnének megállapodni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!