Simicskó István: Fontosak a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programok!

Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője kedden napirend előtti felszólalásában a parlamentben úgy fogalmazott: 1918 óta nem volt olyan világméretű járvány, mint most. A kormány idejében hozta meg a megfelelő lépéseket, így sikeres volt a védekezés – tette hozzá. Világosan kiderült, hogy a veszélyhelyzetben a magyar emberek számíthattak a kormány segítségére.

Szólt arról is, hogy a kormány által indított gazdaságfejlesztési programok jók mind a magyarországi, mind a Kárpát-medencei szereplőknek. Kiemelte: ez nemcsak nemzetpolitikai, hanem nemzetgazdasági kérdés is. Hangsúlyozta, hogy ezek a programok – melyekre jövőre 36,5 milliárd áll rendelkezésre – növelik a versenyképességet a Kárpát-medencében.

A szomszédos népekkel is közös sikertörténetet kell felépíteni – tette hozzá Simicskó István.

Szijjártó Péter (Fidesz) külgazdasági és külügyminiszter válaszában rámutatott: a magyar külpolitika célja, hogy a szomszédos országokban élő magyarokra erőforrásként tekintsenek.

Közös sikertörténeteket keresett a magyar külpolitika – reagált a kereszténydemokrata honatya szavaira. Ha jóban vagyunk a szomszédos országokkal, az jó az ottani magyar közösségeknek is – mondta Szijjártó Péter.

Összesen 236 milliárd forintnyi beruházás jött létre 2010 óta a határon túli közösségek esetében. A határon túli gazdaságfejlesztési programokat a jövőben is folytatni fogja a kormány – tette hozzá a tárcavezető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!