Simicskó István: A gyors védekezés megtetette a hatását

A kormány gyorsan meghozott intézkedései eredményeinek tudta be a KDNP frakcióvezetője, hogy az ország sikeresen vette fel a küzdelmet a koronavírussal a járvány első hullámában. Simicskó István rémhírek és "kamu hírek" terjesztésével vádolta meg az ellenzéket az Országgyűlésben.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője

Az ellenzék az országgyűlési felszólalásaiban a koronavírus-járvány második hullámára történő gazdasági és egészségügyi felkészülést hiányát rótta fel a kormánypártoknak.  Simicskó István erre reagálva utasította vissza a az ellenzéki vádakat.
    
A frakcióvezető szólt arról is, hogy szerinte másképp látja az állam szerepét az ellenzék és a kormányoldal. „Mi, kereszténydemokraták mindig is az erős állami hívei voltunk, amely akar és tud is cselekedni az állampolgárok érdekében" - szögezte le.
    
Az ellenzék ezzel szemben gyenge, alvó állapotban lévő, a „tanuljunk meg kicsik lenni" államfelfogást képviseli szerinte, ami a járvány elleni védekezés során is érzékelhető volt.
    
Köszönetet mondott az embereknek az együttműködésért, és kijelentette: a baloldalra a védekezésben sem lehetett számítani. Nem nyújtottak segítséget a döntések gyors meghozatalában.


    
Azért is bírálta az ellenzéket, mert a nemzeti konzultáció széttépésére biztatták az embereket, holott az egy visszajelző rendszer a kormány számára.
    
A gazdasági helyzetről szólva kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy a járvány második hullámában ne lehetne a munkahelyeket megvédeni, a gazdaságot újraindítani. A veszély egyben lehetőség is - hangoztatta Simicskó István, aki szerint éppen akkor kell offenzívát indítani a gazdaságban, amikor mások megadják magukat.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!