Simicskó István: A KDNP egyhangúlag támogatja Sulyok Tamás köztársasági elnökké jelölését

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egyhangúlag támogatja Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének jelölését a köztársasági elnöki tisztségre – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban.

SimicskóSimicskó István a kormánypártok kihelyezett frakcióüléséről tartott sajtótájékoztatón elmondta:

a jelölt álláspontjuk szerint kiválóan alkalmas az államfői feladatok ellátására.”

Kitért arra is, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan a KDNP képviselőcsoportja is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást a hétfői szavazáson. Értékelése szerint a korábban kialakult katonai kapcsolatok, hadiipari együttműködés jó alapot nyújtanak arra, hogy a NATO-ban is együtt dolgozzanak. Üdvözölte, hogy pénteken Magyarországra látogat a svéd miniszterelnök, és megjegyezte, hogy a találkozón nagyon fontos megbeszélések várhatóak.

Fontos, hogy a két ország vezetője leül egymással, rendezi a viszonyt és a jövőbe néző együttműködést alakít ki”

– hangsúlyozta.

Simicskó

A ratifikálás késlekedését firtató kérdésre azt mondta: Svédországnak semmilyen biztonsági kockázata nem nőtt, az, hogy teljes jogú tag lesz, további garanciákat jelent, de a skandináv ország korábban is együttműködésben állt a NATO-val.

Arról, hogy várható-e megállapodás a svéd Gripen-szerződés meghosszabbításáról, azt mondta: a témát említette Orbán Viktor a kihelyezett frakcióülésen, de részletes tájékoztatás nem hangzott el. Bízik benne, hogy Magyarország számára kedvező megállapodásról tárgyalnak majd a felek – folytatta.

Simicskó István a gyermekvédelem területén várható további törvényi szigorításokat frakciója támogatásáról biztosította. Annak minden tételével egyetértenek – közölte.

Simicskó

A frakcióvezető kitért a KDNP által kiemelten fontosnak tartott kormányzati programokra,

a családtámogatási rendszer megerősítésére, a gondosóra programra, a nemzetpolitika megerősítésére, az egyházak támogatására. Ezek erősítését a jövőben is fontos prioritásként kezelik”

– mutatott rá.

Kiemelte még a KDNP javaslatát az energiaitalok kiskorúak számára történő betiltásáról, ilyen jellegű döntés Romániában már megszületett – mondta.

Simicskó

Arra a kérdésre, hogy Bagdy Gábor – korábbi KDNP-s főpolgármester-helyettes – terjesztette fel kitüntetésre a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt vezetőjét – azt mondta: a frakció nem foglalkozott az üggyel, Bagdy Gábor korábban megválaszolta ezt a kérdést.

Megjegyezte: érti, hogy a baloldal és médiájának érdeke minél nagyobb körben szétteríteni a felelősséget, de az ügyben meghatározó emberek levonták a szükséges következtetéseket és szavai szerint helyesen döntöttek.

Másik témát érintve szólt arról is, szeretnék, ha az EP-listán Hölvényi György – aki a KDNP delegáltja – továbbra is helyet kapna. A kormánypárti politikus a jövőben is az Európai Néppártban tevékenykedne – jegyezte meg.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!