Simicskó István: A kormánypártokat a haza szeretete, a nemzet boldogulásának elősegítése fűti

A baloldali pártok más következtetéseket vonnak le a jelenlegi helyzetből és a XXI. századi kihívásokból - mondta  Simicskó István a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában, ahol Kocsis Máté fideszes frakcióvezetővel értékelték az elmúlt évet.

A magyar kormány politikájának egyik fontos pillére abban fogalmazható meg, hogy csak egy erős ország, egy erős identitású, egy erős gazdaságú állam lehet sikeres az európai közösségben, valamit a XXI. századi kihívásokban is – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Szinte felsorolni is lehetetlen, hogy 2020-ban mennyi döntés született a családok javára, ezen kívül - tette hozzá - az idei esztendőben ki kell emelni a nemzetpolitikát is.

Ha jövőképről, vízióról, erős országról, erős identitású nemzetről kell gondolkodni, akkor ennek a baloldali pártok a nyomában sincsenek és nem is akarnak ott lenni – fogalmazott a frakcióvezető.  

A baloldali pártok más következtetéseket vonnak le a jelenlegi helyzetből és a XXI. századi kihívásokból Simicskó István közlése szerint. A kereszténydemokrata képviselő úgy látja, a baloldal a globalizációt, csakúgy, mint az integrációt egyértelműen pozitív eredménynek látja. Ők úgy képzelik el a nemzetpolitikát és Magyarország jövőjét, hogy be kell hozni a migránsokat, be kell telepíteni más civilizációból, más kultúrából más vallású embereket – jelentette ki Simicskó István. A KDNP frakcióvezetője veszélyes iránynak nevezte azt a baloldali célt, hogy legyen egy olyan európai embertípus, amelyik elveszíti a nemzet- és azonosságtudatát.

Kocsis Máté szerint a nyugati liberális világnak és hazai képviselőiknek van víziója, ami ugyanakkor nagyon veszélyes és káros.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy a kialakult vízió képes volt egyesíteni a magyarországi ellenzéki pártokat, Simicskó István elmondta, mindenáron a hatalom megszerzése a céljuk, ami politikai pártok esetén természetes, ugyanakkor nem mindegy, hogy ki milyen, eszközt, stílust, módszert alkalmaz és milyen értékrendet képvisel.

Kocsis Máté szerint szó sincs arról, hogy az ellenzéki pártokat egy közös vízió hozta egy tető alá. A frakcióvezető úgy látja, a hatalom iránti olthatatlan vágy az, ami az ellenzéki összefogást eredményezte.

Simicskó István hozzátette: egyértelmű, hogy az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-KDNP kormányzás ellen szövetkezett, ugyanakkor a kormánypártokat a haza szeretete, a nemzet boldogulásának elősegítése fűti. Kocsis Máté szerint, egyértelmű, hogy a 2020-as év az ellenzék részéről teljesen az álhírekről szólt, hiszen azt is igaznak próbálják beállítani, akiről pontosan tudják, hogy nem igaz.  A KDNP frakcióvezetője is úgy látja, a gyurcsányi éra változatlan, hiszen korábban is trükkök százaival próbálkoztak és ez ugyanígy megy most és ez várható a kampányban is majd. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!