Simicskó István: A magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának

A magyarok a keresztény civilizáció megmentését és megtartását szolgáló tetteikkel, templomok, keresztek megtartásával, felújításával, illetve újak építésével, jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, Gödrén.

Simicskó István a baranyai községben álló római katolikus templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencében 3700 templomot újítottak fel, 200-at építettek, továbbá 2200 plébánia és közösségi ház, közösségi tér újult meg, illetve létesült 2010 óta.

A politikus az ünnepi szentmisét követően tartott beszédében rámutatott: a keresztény értékek megtartása, megerősítése, így a templomok, keresztek felújítása és építése a magyarok megmaradását szolgálja.

Simicskó

Simicskó István úgy vélekedett: a keresztény civilizáció addig tartható fönn, amíg vannak hívek, emberek, akik hisznek a lélek erejében, és akik fontosnak tartják értékeik megtartását.

Mi, magyarok jó példát mutatunk a nyugati kereszténységnek (.) azzal, hogy rendbe hozzuk a templomainkat, újakat építünk, közösségi tereket építünk, és fontosnak tartjuk a hitünk megőrzését, megtartását

 

– emelte ki.

A kereszténydemokrata politikus szerint veszélyek leselkednek a jelenleg válságban lévő európai civilizációra, amely – csakúgy mint minden civilizáció – vallási talapzaton jött létre.

Simickó1

Ha ezt a vallási talapzatot, a hitet elhanyagolják, akkor a felépítmény, maga az egész civilizáció kezd el porladni, széttöredezni, miközben egy másik éppen növekvő szakaszába lépő civilizáció akár meg is hódíthatja azt a válságba és lejtőre kerültet - tette hozzá.

Aláhúzta: a magyaroknak azért kell keresztény értékeiket védő cselekedeteikkel tükröt tartaniuk a Nyugat felé, hogy megmutassák, igenis van válasz a mostani globalizációs és migrációs folyamatokra, veszélyekre.

Simicskó István az orosz-ukrán háborúra utalva kiemelte: keresztény érték a békesség képessége is, ugyanis „a béke az egyetlen egy járható út, és az emberiség boldogulásának a józan és normális feltételrendszerét a békés viszonyok adják” – fogalmazott.

Simicskó1Gelencsér Gábor (Fidesz-KDNP), a jelentős német nemzetiségű közösséggel rendelkező település polgármestere közölte, hogy 2014 óta már tizennyolc keresztet újítottak fel a településen, részben a KDNP kezdeményezésére elindult „Fogadj örökbe egy keresztet!” országos akcióban, emellett újat is fognak állítani hamarosan.

A Nagyboldogasszonyról elnevezett római katolikus gödrei templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából kedden magyar és német nyelvű szentmisét mutattak be, koncertet tartottak, majd megáldották a templom előtti feszületet és leleplezték az 1946. és 1948. között elűzött 589 gödrei, németajkú lakos tiszteletére állított új emlékművet.

Simicskó2

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!