Simicskó István: Minden ember véleménye számít

Simicskó István szerint a baloldal azért reagál idegesen, mert a nemzeti konzultáció egy sikeres folyamat, amellyel egyetértési pontokat tud kialakítani a kormány – írja a magyarhirlap.hu.

Simicskó István a KDNP frakcióvezetője

A sikeres járványkezelést egy hasonlóan eredményes nemzeti konzultációval szeretné megerősíteni a kormány, véli a KDNP új frakcióvezetője. A baloldal próbálkozásai ellenére már több mint 232 ezer ember töltötte ki a kérdőíveket.

Annak ellenére, hogy a korábbiaknál is idegesebben reagálnak az ellenzéki pártok a jelenlegi nemzeti konzultáció kérdéseire, szerdáig már több mint 232 ezren töltötték ki a kérdőíveket. Sikeres védekezésen vagyunk túl – értékelte a nemzeti konzultáció eddigi tapasztalatait Simicskó István, a KDNP nemrég megválasztott frakcióvezetője. Hozzátette, az időben meghozott döntéseknek, az összefogásnak, fegyelmezettségnek és nem utolsósorban a nap mint nap értünk dolgozó szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően elkerül­tük a tömeges megbetegedéseket. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezünk arról, hogy a vírus továbbra is jelen van a környezetünkben. Fontos, hogy megkérdezzük az embereket az eddigi intézkedésekről, a járványkezelésről, a gazdaság újraindításáról, részletezte.

Simicskó tapasztalatai szerint az emberek akkor hajtanak végre egy-egy intézkedést, ha egyetértenek vele, látják, hogy értük, az ő érdekükben született döntésekről van szó. „Egy ilyen rendkívüli időszakot követően nélkülözhetetlen, hogy saját tapasztalataikat is megoszthassák, elmondhassák a véleményüket arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újakat kellene bevezetni, vagy hogy mit gondolnak a gazdasági válságkezelésről” – folytatta a KDNP új frakcióvezetője.

A védekezés mellett legalább ilyen fontos kérdésnek tartja, hogy a gazdaság újraindításával összefüggésben felmerülő kérdésekről is kikérjék az emberek véleményét.

Fontos kérdés az is, hogyan vélekednek a magyarok a második Soros-tervről, arról, hogy az amerikai spekuláns örökkötvényekkel árasztaná el Európát, amit még az unokáink is fizethetnének. Mi az emberek érdekeit tartjuk szem előtt akkor is, amikor a járvány gazdasági következményeit próbáljuk kezelni”

– részletezte, hozzátéve, a baloldalra sajnos sem most, sem a járvány okozta veszélyhelyzet alatt nem számíthattak.

A konzultációra is azért reagálnak idegesen, mert látják, hogy sikeres a folyamat. „Az eredményes intézkedésekhez elengedhetetlenek az egyetértési pontok, még ha folyamatos támadások is érik a nemzeti konzultációt. Szeretnénk, hogy a kormány és az Országgyűlés döntései az emberek elképzeléseivel összhangban legyenek. Az eddigi nyolc nemzeti konzultáció jó eszköznek bizonyult erre. Ezért kérjük, hogy minél többen töltsék ki és küldjék vissza az íveket, nekünk mindenkinek a véleménye számít” – buzdított a frakcióvezető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!