Simicskó István: Nemzetközi béketárgyalásokra illetve békekonferencia összehívására van szükség

Nemzetközi béketárgyalásokat, illetve békekonferencia összehívását javasolta a magyar kormánynak Simicskó István a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) A béke több, mint a háború vége címmel rendezett konferenciája előtt csütörtökön Budapesten.

Simicskó István

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Parlamentben tartott rendezvény sajtótájékoztatóján rámutatott: a béke most a legfontosabb központi kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem egész Európának és a világnak is. Jó lenne, ha hozzá tudnának járulni, akárcsak egy apró lépést is tudnának tenni a mielőbbi béke érdekében – hangsúlyozta a politikus.

A KDNP álláspontja következetes, a háború kitörése előtt annak elkerülését szorgalmazták, most pedig azt képviselik, hogy mielőbbi tűzszünetre és békére van szükség

 

– rögzítette.

Simicskó István elmondta: számos olyan kihívással találkoztak a 21. században, amellyel korábban nem, vagy nem ilyen mértékben. A szomszédban háború dúl, a migráció nem csökken, sőt egyre növekvő méreteket ölt, és eközben Európa civilizációs lejtőre került, spirituális válságban van.

A kereszténydemokraták sokat szeretnének tenni azért, hogy ez a folyamat jó irányba megváltozzon

 

– hangsúlyozta.

ulul

Javasolta a magyar kormány részéről nemzetközi béketárgyalások kezdeményezését, vagy békekonferencia összehívását. Az unió által meghozott szankciók önsanyargatóak, visszafelé sültek el, és nem működnek - értékelt a KDNP frakcióvezetője.

Kitért az előző napi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Belgrádban tett látogatásra, és elmondta: találkoztak Aleksandar Vucic szerb elnökkel és több miniszterrel, akik szintén teljes mértékben a béke pártján állnak.

oáLatorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára arról beszélt: a nyugat-európai, baloldali elit sajnálatos módon elszakadt a saját választóitól és egy neomarxista ideológia foglyává vált.

Attól még, hogy a nyugat-európai politikai elit a háború mellett foglal állást és a háború szószólója, ez nem azt jelenti, hogy a Nyugat-Európában élők is a háború pártján állnának. „Európa a békéért kiált és a békéért könyörög”

 

 – fogalmazott.

Hozzátette: ez a fajta nyugat-európai neomarxizmus most már egyértelmű „elkommunistásodást” jelent, most is az „ez a harc lesz a végső!” felkiáltással állnak a háború oldalára. Emlékeztetett: 125 éve hirdetik, hogy „ez a harc lesz a végső” és láttuk, hogy Európa történelmében ez mennyi fájdalmat és szenvedést hozott. Nem szabad hagyni, hogy a háborúpártiak diadalmaskodjanak, velük szemben a keresztény értékek azok, amik egyedül a békét hirdetik. A keresztény értékek mentén élő politikusok és civilek soha nem látott összefogására van szükség, hiszen a béke az, ami egyedül gyarapodást tud hozni – rögzítette. Jelezte: a tanácskozás kiváló alkalom, hogy elindítsák az összefogást a béke érdekében.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese, az MKDSZ elnöke rámutatott: 25. alkalommal rendezik meg a keresztény civil szervezetek találkozóját. 12 éve indult a konferenciasorozat, amelyen valódi civil szervezetek vesznek részt, akik mögött nincs politikai támogatás vagy szándék, hanem alulról szerveződő, egymástól különböző tömörülések.

Megtalálhatók köztük országos hálózattal bírók és kis helyi szervezetek, akiknek tevékenysége is eltérő, szociális, kulturális, egészségügyi vagy közéleti témákkal egyaránt foglalkoznak

 

– mondta, kiemelve: közös vonásuk a keresztény társadalmi felelősségvállalás.

Sajtótájékozatón

Kitért arra is, hogy a tanácskozás fő témájának, a békének ma különös aktualitása van. A KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a béke alapvető emberi igény, a keresztény tanítás központi eleme. A béke ugyanakkor belülről kezdődik, ha az ember önmagával, a teremtővel és a környezetével békében van, akkor a társadalmi béke és az országok közötti béke is működik – összegzett.

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese a felekezetek közötti együttgondolkodásra és együttműködésre hívta fel a figyelmet. A 20. század az ökumené évszázada volt és az elmúlt több mint 20 évben is tovább folytatódott az egyházak, a felekezetek közötti párbeszéd.

Ez a béke alapja, ami ma Európában, az ukrán-orosz háború közelségében rendkívül aktuális

 

– mondta.

lul

Ferenc pápa magyarországi látogatása újabb dimenziót nyitott a párbeszédben, többször és többféle módon jelezte az ökumené támogatását, ami egy újabb impulzust adhat a magyarországi felekezeteknek a hosszú távú közös szolgálatára a nemzet érdekében – fűzte hozzá Szászfalvi László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!