Simicskó István: Örülünk, hogy megújul Újbuda egyik szimbóluma

Szkaliczki Csaba Örs atya, a Szent Imre-templom plébánosa, a Szent Imre Gimnázium hittantanára és lelki vezetője irányításával ünnepélyes keretek között visszahelyezték a felújítási munkálatok miatt eltávolított keresztet a templomtoronyra - írja a lokal.hu.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, a KDNP frakcióvezetője és Szkaliczki Örs atya megtekintik a felújítási munkálatokat (Fotó: Lokál)

– Egy ilyen alkalom minden keresztény ember számára jelentős pillanat, az újbudaiaknak pedig különösen fontos a Szent Imre-templom megújulása, amely kerületünk jelképe, és Újbuda logójában is szerepel – mondta a Lokál Extrának dr. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, utalva arra, hogy közel száz éve összefonódott a magyarországi ciszterciek és az itt élő emberek élete. Nagyon rövid idő alatt újult meg az épület, pedig egy jelentős beruházásról beszélhetünk.

– Mindannyian örülünk, hogy ilyen szépen haladnak a munkálatok. Fontos kiemelnünk, hogy a templom felújítása kormányzati támogatásból történik. Örvendetes az a szándék, hogy az egyházi épületek folyamatos karbantartás mellett megújuljanak – mondta Simicskó István. Hozzátette, hogy a templom renoválása mellett a szintén a ciszterci rendhez tartozó szomszédos Szent Imre Gimnázium modern tornateremmel bővül, ezáltal méltó körülmények között sportolhatnak a fiatalok.

– A felújítási és bővítési munkálatok mind-mind az itt élők javát szolgálják, egyúttal a ciszterci rend is tovább erősödhet kerületünkben. A Jóisten ajándéka, hogy Újbudán ilyen kiváló, magas minőségű oktató-nevelő munkát folytató oktatási intézményekkel rendelkezünk.

1+3,8 milliárd forint kormányzati támogatás

Újbuda országgyűlési képviselője elmondta, az idei költségvetésben egymilliárd forintnyi összeget irányoztak elő a rekonstrukciós munkálatokra, a jövő évi költségvetés szerint – amelyet a napokban szavaznak meg – 3,8 milliárd forintot kap a gimnázium a tornaterem megépítésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!