Simicskó István: Továbbra is a kormány tudatos gazdaságpolitikájának kell érvényesülnie!

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben kifejtette: az állami feladatok elvégzése, különösen a stabilizáció biztosítása válság idején fontos. Ez ugyanis rendet teremt és a külső biztonságot is garantálja. Ekkor növekedést ösztönző szabályokra van szükség.

A kormánypárti politikus szerint a magyar gazdaság válságálló, szállítja a jó eredményeket, az élmezőnyben vagyunk az EU-ban. Hangsúlyozta: minden elismerés a magyar kormányé, a magyar embereké és vállalkozásoké, hiszen e mögött ott van az ő munkájuk, a vállalkozni akarásuk, a teljesítményük, a szorgalmuk és kreativitásuk.

Simcsikó.Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

 Az elmúlt időszakban a kormány jól vizsgázott, a magyar gazdaság válságálló.”

Az első negyedéves gazdasági növekedés 8,2 százalékos volt, lényegesen magasabb, mint az uniós átlag – mondta Simicskó István.

Fontosnak nevezte a jelenlegi gazdaságpolitika további érvényesülését. Mindez ugyanis emberközpontú gazdaságpolitika, amit meg kell védeni – jelentette ki.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt: az elmúlt tíz év a magyar gazdaság legsikeresebb évtizede volt. Az unió szégyenpadjáról mintaország lettünk - értékelt. Teljesült az egymillió új munkahely ígérete és jelenleg 4 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta.

Csökkent az államadósság is, ami messze az uniós átlag alatt van. Növekedett az állami vagyon és a családok megtakarítása is. Uniós összehasonlításban is itt a legmagasabb a beruházási ráta, ami a legfontosabb alapja a gazdasági növekedésnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!