Simicskó István: A végzett kadétok jelentős része a honvédelmi pályát választotta

A kadétképzést elvégzett középiskolás diákok jelentős része, átlagosan hatvan százaléka a honvédelmi pályát választotta – mondta a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Újfehértón.

SimicskóSimicskó István a helyi honvédelmi sportközpontban megrendezett Szemere Miklós lövész csapatverseny döntőjének eredményhirdetésén arról beszélt,

2010-ben mindössze 17 tartalékos katona szolgált a Magyar Honvédségben és az országban egyetlen katonai középiskola sem működött, jelenleg viszont csaknem tízezer kadét tanul a középiskolás korosztályban, két évfolyamuk pedig már elvégezte a tanulmányait."

Ez egy óriási eredmény – erősítette meg a sportszövetség elnöke, hozzátéve, a toborzásban jelentős segítséget jelent a honvédség számára a kadétképzés.

Simicskó

Simicskó István elmondta, a sportszövetség továbbra is szeretné segíteni a Magyar Honvédséget ebben a feladatellátásban. A köztestületként működő szervezet 497 tagszervezettel rendelkezik és mintegy kétszázezer embert tud megszólítani.

Rámutatott,

Magyarországon az elmúlt harminc évben nem működött honvédelmi jellegű speciális tábor sem, a honvédség szakembereinek a segítségével azonban mostanra megvannak a feltételek a táborok megszervezéséhez."

SimicskóSimon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében emlékeztetett, Újfehértó határában adták át az ország első honvédelmi sportközpontját, az átadás óta elkészült a városközpontot és az intézményt összekötő kerékpárút, illetve felújították az ide vezető külterületi útszakaszt is.

Simicskó

A lövészverseny döntőjén tizenkét csapat versenyzett, a kadétok mellett a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem szakemberei is számot adhattak lövésztudásukról. A beszédeket követően díjakat és elismeréseket adtak át a legeredményesebben szerepelt versenyzőknek.

Simicskó

Az eseményről készült galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!