Simicskó István: A nemzeti ellenállóképesség fejlesztését szolgálják a sportközpontok

Az országban immár a negyedik helyszínen készült el a honvédelmi sportközpont, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át Szigetváron. Az új létesítményben – egyebek mellett – a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok iránt érdeklődőket várják.

A kormány 2017-ben döntött honvédelmi sportközpontok megépítéséről, tavaly óta pedig három ilyen létesítményt adtak át.

A komplexumokkal "a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésének bástyáit" szeretnék létrehozni az ország minden térségében, a létesítmények emellett társadalmi és sportcélokat szolgálnak. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője az átadó ünnepségen hangsúlyozta:

a honvédelmi sportközpontok a magyar fiatalok védelmi képességét erősítik és ehhez adnak megfelelő kereteket.

Mint mondta, távlati cél, hogy miután minden megyében megépültek a létesítmények, épüljenek hasonlók minden járásban is, ugyanis az épületek a mozogni vágyók szolgálata mellett a magyar haderőt is szolgálják.

 

Úgy fogalmazott, hogy a sportközpontokban a "fiatalok megélhetik a haza védelmének nemzeti ügyét", azok segítségével motivációt kaphatnak a haza szolgálatához és

a helyszíneken akár útmutatásban is részesülhetnek ahhoz, miként lehet eligazodni a mai világban uralkodó káoszban.

A nemzeti ellenállóképesség fejlesztését szolgálják a sportközpontok és az is, hogy a korábbiakban új alapokra helyezték a tartalékos rendszert, továbbá kadétprogramot indítottak.
Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: nagy szükség van a szigetvárihoz hasonló központok építésére, hiszen azokkal a haderő utánpótlásának biztosítását lehet segíteni, ez pedig - fűzte hozzá - a mai migránsválsággal és háborúval terhelt világban különösen fontos. Reményét fejezte ki az iránt is, hogy a sportkomplexum a térség sportoló tehetségeinek felfedezését is szolgálja majd.

A város közösségi tereként is funkcionáló, egyidejűleg csaknem száz ember befogadására alkalmas, több mint ezer négyzetméter alapterületű sportlétesítményében tíz sportág - a többi között a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok - elsajátítására és gyakorlására nyílik lehetőség. Az épületegyüttes legnagyobb eleme a nyitott, lövedékfogó keretekkel és fallal határolt lőudvar. Az épület földszintjén kapott helyet egy küzdőtér és a kiszolgáló egységek, míg az emeleten egy oktatóterem és a gépház található.

Az épületek a rendszeres testmozgás népszerűsítése, a honvédelmi szempontból hasznosítható tudás önkéntes alapon, szakszerű, szervezett keretek között történő megszerzése érdekében létesültek és egyaránt képesek a honvédelmi nevelést, a sportversenyeket, a családi programokat és egyéb rendezvényeket is kiszolgálni.
A szigetvári előtt tavaly Újfehértón, idén Baján, illetve Balassagyarmaton adtak át hasonló létesítményt, hamarosan pedig Szarvason lesz sportközpont avatás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!