Soltész Miklós: 3200 új férőhely létesült a református egyház óvodáiban

A református egyház újonnan épített vagy felújított óvodáiban 3200 új óvodai férőhelyet alakítottak ki – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vásárosnaményban kedden.

Soltész Miklós az Édenkert református mini bölcsőde és óvoda átadásán elmondta, az egyház a korábban elindított országos óvodaprogramjában – más építkezésekkel együtt – 71 óvodát épített vagy újított fel teljes mértékben, ennek része a vásárosnaményi beruházás is.

Az építkezés nagyon fontos, de még fontosabb, hogy az intézményekben a nevelők az egyház értékrendjének megfelelően foglalkozzanak a gyerekekkel, ekkor biztos, hogy „a szimbólumainkat nem fogják tudni elrabolni tőlünk bármilyen, teremtett világ és a természet elleni ideológiák” – fogalmazott az államtitkár.

Soltész Miklós azt mondta, hogy

összezavarodott világunkat a talpára kell állítani, és ezt azok a keresztény emberek tehetik meg, akik a családokért és a gyermekekért felelősek.

 

Ők mondhatják el teljes és tiszta szívvel azt a tanítást, hogy „engedjétek hozzám a gyermekeket” – folytatta –, ezt viszont próbálják kiforgatni, illetve papokat, lelkipásztorokat és pedagógusokat vádolnak, hogy nem ezzel a szeretettel fordulnak a gyermekek felé, hanem valami „ferde dologgal, hajlammal”.

Az államtitkár szerint ezt az állítást azonnal vissza kell utasítani, mert ha utóbbi gondolat megy át a társadalomnak, akkor a szülők nem mernek az igazi tanításért a nevelők és a papok felé fordulni.

Ha ez uralkodik el a társadalomban, akkor a szeretetet teljesen kiüresítjük, ezt nem szabad engedni

 

– hangsúlyozta Soltész Miklós.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a 71 új református óvodából egy Fehérgyarmaton, egy pedig Mándokon létesült, a vásárosnaményi a harmadik ilyen intézmény a választókerületben.

Az eseményen részt vett Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Filep Sándor, a beregi kisváros Fidesz-KDNP-s polgármestere. A helyi református templomban tartott hálaadó szentmisén igét hirdetett Fekete Károly tiszántúli református püspök.

Az új vásárosnaményi református óvodát 240 millió forintos támogatásból építette fel a Tiszántúli Református Egyházkerület. A belvárosban megépült, csaknem 1000 négyzetméteres épületben két óvodai és két bölcsődei csoportszobát alakítottak ki, amelyekben összesen 75 kisgyermeket tudnak elhelyezni.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!