Soltész Miklós: Az elmúlt tíz évben kétszáz egyházi óvoda épült vagy újult meg

Az elmúlt nyolc-tíz év eredménye, hogy szerte az országban kétszáz egyházi óvoda épülhet, épülhetett vagy újult meg – mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke csütörtökön, az ózdi Néri Szent Fülöp Katolikos Óvoda avatóünnepségén.

Soltész Miklós elmondta, ebben „hatalmas feladatot” látott el az Egri Főegyházmegye, az említett szám pedig százhúsz katolikus, hatvanhat református és tizennégy evangélikus óvodából áll össze.

Soltész

Hozzátette, ennek köszönhetően az új vagy megújuló intézmények területén tizenhétezer férőhely szolgálja a gyermekeket, az óvodapedagógusokat, a dadusokat és szülőket is.

A legfontosabb az intézmények lelki tartalommal való megtöltése, hiszen ha az azokba járó gyermekek hazát szerető, tisztelő és a kereszténységet megtartó gyerekekké válnak, megéri az erőfeszítés”

– fogalmazott.

Soltész Miklós arról is beszélt, mintegy kétszáz évvel ezelőtt alapították a kisdedóvókat, amelyek „hitvallását” Brunszvik Teréz így határozta meg: az intézetek a vallásosságra és erkölcsi javításra hivatottak és az a feladatuk, hogy a jó csíráit hintsék szét ott, ahol egyébként a bűn vetése burjánzott.

Mint rámutatott, egy katolikus óvodában nem is kérdés, hogy vallásosságra és erkölcsre kell nevelni a gyermekeket, de szerte az országban található egyházi intézményeknek is ez a feladatuk. Hozzátette, 1847-ben már hetvenöt kisdedóvó létezett az országban, hatvan év múltán pedig már hatszáz óvoda működött, ahol 56 ezernél is több gyermeket neveltek.

Soltész

A cél az volt, hogy az intézményekkel azoknak az édesanyáknak, családoknak segítsenek, akiknek az akkori iparosodó társadalomban tíz-tizenkét órában kellett dolgozniuk. A kisgyermekek számára, akik – csakúgy mint az ózdi intézménybe járó gyerekek –, megkapták a támogatást, óriási nagy lendület volt, hogy életüket segítették”

– fűzte hozzá.

Köszöntője végén Soltész Miklós kifejezte háláját az egyházi vezetőknek, hogy részt vettek az óvodák megújítását és megépülését érintő munkában.

Az avatóünnepségen részt vett Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki többek között arról beszélt, az ózdi óvoda „egy adottság”, amellyel élni kell azért, hogy az esélyegyenlőség mindenki számára elérhető legyen. Hozzátette,

ma Magyarországon állam és egyház szoros kéz a kézben tud haladni és ez azért fontos, hogy egyensúly legyen az emberek lelkében és környezetében.”

SoltészJaniczák Dávid (Ózdiakért Egyesület) polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, az új óvoda nemcsak egy épület, hanem sokkal inkább tartalom, a benne élők közössége és a gyermekek életútjának a kezdőpontja. Az intézményben a gyerekek modernitásban és olyan hitéleti oktatásban részesülnek, amely megfelelő erkölcsi és etikai alapot nyújt számukra – fűzte hozzá.

Az ózdi Néri Szent Fülöp Katolikus Óvodában, négy csoportban, száztíz gyermekről gondoskodhatnak. Az intézmény, amelybe jelenleg csaknem száz gyermek jár, a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjában épült meg a magyar kormány támogatásával.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!