Soltész Miklós: Bangóné Borbély Ildikó kérjen bocsánatot!

Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kedden Budapesten.

A kereszténydemokrata parlamenti képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés ülésén a szocialista politikus a közelmúltban kipattant gyógyszerbotránnyal összefüggésben interpellálta Rétvári Bencét (KDNP), az Emmi államtitkárát, „aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott”, kitérve arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés eredményeként tiltották be az érintett gyógyszereket számos uniós országban.

A szocialista politikus viszonválaszában azonban úgy fogalmazott: „tudjuk államtitkár úr, ebben az ügyben Önök ugyanúgy sunyítanak, és lapítanak, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején”.

Soltész Miklós úgy fogalmazott, hogy a felszólalást követően nem véletlenül reagált hevesen. Szerinte amit a képviselő mondott az egyrészt hazug, másrészt ízléstelen. Hazug, hiszen a Fidesz–KDNP-nek Csernobilhoz semmi köze nem volt, de ízléstelen is, hiszen feltépte a túlélők fájdalmát, illetve azokét is, akiknek hozzátartozójuk elhunyt a katasztrófában – mondta.

Emlékeztetett, hogy annak idején az MSZP elődpártja, az MSZMP és a többi kommunista párt agyonhallgatta a csernobili atomkatasztrófát, aminek következtében sok tízezer, százezer ember sérült meg, betegedett meg, vagy hunyt el. Felszólította Bangóné Borbély Ildikót, hogy kérjen bocsánatot az áldozatoktól és a hozzátartozóktól, akiket ezzel a hozzászólásával megbántott, megsértett, és megalázott.

Soltész Miklós úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikótól megszokták, hogy „szinte minden felszólalása felér egy verbális erőszakkal”, s „rendszeresen és folyamatosan hazudik különböző témákban”, hétfőn azonban „végképp elgurult nála a gyógyszer”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!