Soltész Miklós: Ha komolyan vesszük magunkat, szomszédaink is komolyan vesznek minket

Egy nemzeti, keresztény kormánynak kötelessége, hogy támogassa a határon túl élő magyar közösségeket – mondta a PestiSrácok.hu stábjának nyilatkozva a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki vasárnap a székelyföldi Lövétén vett részt a helyi népiskola, illetve az új napköziotthon átadó ünnepségén.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Lövétén, a helyi népiskola, illetve az új napköziotthon átadó ünnepségén (Lövéte, 2019.06.03.)

Soltész Miklós a vele készült interjúban emlékeztetett, hogy 2010 előtt Magyarországnak egy olyan kormánya volt, amelynek tagjai megtagadták nemzettestvéreinket, sőt, manapság is az a céljuk, hogy megnyirbálják a külhoni magyarság már megszerzett jogait.

A lövétei beruházást a magyar kormány is támogatta, az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyi közösség összetartása nélkül a pénz önmagában kevés lett volna, kellett hozzá az az áldozatos munka is, amelynek révén a két épület elkészülhetett.

Soltész Miklós szerint az anyaországi ellenzéknek a moszkovita gondolkodásmódja, a merjünk kicsik lenni-indíttatásból fakadó kishitűsége miatt reménye sincs arra, hogy kialakítsa saját család, illetve nemzetiségi politikáját, sajátságos kényszermegoldásként pedig csak Bangóné patkányozása, és hasonló botrányos szereplések jutnak nekik.

Soltész Miklós azt kívánta a politikai paletta másik oldalán küzdőknek, hogy átélhessenek olyan pillanatokat, mint amilyeneket a magyar kormány képviselői a zsúfolásig megtelt lövétei, illetve korábban a csíkzsögödi templomban. Az államtitkár szerint a körülöttünk élő népek csak akkor veszik komolyan a magyarokat, ha mi is komolyan vesszük magunkat.