Soltész Miklós: A hit, a nemzet és az ország védelme mindannyiunk feladata

Adományraktárként és a szervezet kirendeltségeként is működő krízisközpontot alakított ki a Johannita Segítő Szolgálat a Csongrád-Csanád megyei Mórahalmon. A létesítményt szerdán adták át.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke beszédet mond a Johannita Segítő Szolgálat krízisközpontjának átadóünnepségén Mórahalmon 2020. június 24-én.  Az első sorban balról Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, mellette Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester. (MTI fotó: Rosta Tibor)
    
A krízisközpont annak a pályázatnak a segítségével valósulhatott meg, amelynek keretében a Karitatív Tanács hat nagyobb szervezete 650-650 millió forintot, míg három kisebb tagja 200-200 millió forintot fordíthatott fejlesztésekre - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke az eseményen.

Soltész Miklós, Vitályos EszterVitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Johannita Segítő Szolgálat krízisközpontjának átadóünnepségén Mórahalmon 2020. június 24-én. (MTI fotó: Rosta Tibor)
    
Soltész Miklós hangsúlyozta: a pályázatnak és a segélyszervezeteknek köszönhetően nyolc nagy logisztikai központ és 24 kisebb bázis valósult meg az ország területén, amelyek révén sokkal hatékonyabban elérhetőek a jövőben a magyarországi és határon túli, támogatásra szoruló közösségek.
    
A Johannita Segítő Szolgálat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében.

Soltész MiklósA Johannita Segítő Szolgálat krízisközpontja az átadóünnepség napján Mórahalmon 2020. június 24-én. (MTI fotó: Rosta Tibor)
    
Soltész Miklós kiemelte: a johanniták jelmondata „a hit védelme és a rászorulók támogatása" mindennél fontosabb, „a hit, a nemzet és az ország védelme pedig mindannyiunk feladata".
    
A hitet azonban most két oldalról is támadják - tette hozzá.
    
Kifejtette: az ifjúságot is romboló „liberális katyvasz", illetve a muszlim hit terjedése és folyamatos térnyerése mellett öt éve „a migrációs válság negatív következményét is megtapasztalhatjuk".
    
Éppen ezért a központ a rászoruló emberek, családok segítése mellett, a határvédelemben részt vevő szervezetek tagjainak is támaszt nyújthat majd - fűzte hozzá.
    
Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a kormány azzal tudja leginkább meghálálni a segélyszervezetek áldozatos munkáját, ha támogatja, segíti tevékenységüket.
    
Emlékeztetett: a 200 millió forint európai uniós támogatásból Mórahalmon, egy önkormányzati telken krízisközpontot, adományraktárt és a Johannita Segítő Szolgálat kirendeltségeként is működő épületet építettek fel, a Nógrád megyei Terényben pedig a szervezet ifjúsági és gyermektáborát újították fel és korszerűsítették.

Soltész MiklósVitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára (b), Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke (k) és Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester fát ültet a Johannita Segítő Szolgálat krízisközpontjának átadóünnepségén Mórahalmon 2020. június 24-én. (MTI fotó: Rosta Tibor)
    
Az államtitkár szerint a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy mekkora szerepe lehet az ilyen jellegű központoknak, illetve fejlesztéseknek, hiszen szükség esetén akár a határvédelembe kirendelt katonák, illetve a mező- vagy polgárőrség étkeztetésében és pihentetésében is szerepet játszhatnak.
    
Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a krízisközpont a településnek a biztonságot jelenti a jövőben, „annak az együttműködésnek a szimbólumát, hogy soha sincsenek egyedül, és ha bajba kerül határ menti kisvárosuk és annak közössége, akkor segítők érkeznek Mórahalomra".
    
A krízisközpontban a jövőben a helyi Bonitas Nőegylet jótékonysági egyesület tagjai kezelik majd a felajánlásokat, adományokat, és gondoskodnak róla, hogy eljussanak a rászoruló családokhoz - tette hozzá a polgármester.
    
Porcsalmy László, a Johannita Segítő Szolgálat elnöke elmondta: a krízisközpont megépítését több cél is vezérelte. Egyrészt a határ őrizetében résztvevők pihenőhelyének biztosítása mellett, tagjaik révén, egyfajta pszichoszociális támogatás nyújtására is felkészültek. Másrészt a mórahalmi kirendeltség a Johannita Segítő Szolgálat dél-magyarországi központjaként - egy helyi szervezettel összefogva - kiváló helyszíne a Délvidék felé tartó segélyszállítmányok koordinálásának is.
    
A pályázat részeként az oktatóteremmel, raktárral, valamint orvosi rendelővé alakítható helyiséggel is rendelkező krízisközpont megépítése mellett katasztrófa- és vészhelyzeti mentéshez szükséges eszközöket, egészségügyi ellátáshoz és elsősegélynyújtás oktatásához szükséges eszközöket, valamint szállítóeszközöket szereztek be. A mórahalmi építkezésre és eszközbeszerzése több mint 120 millió forintot fordítottak - közölte a segélyszervezet elnöke.
    
Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, a Johannita Segítő Szolgálat magyar tagozatának káplánja beszédében kitért arra, hogy a Johannita Rend több mint 900 éve áll „Krisztus szolgálatában, a hit védelmében és a gyengék gyámolításában".
    
Tevékenységük révén ispotályok hálózata adott menedéket az úton lévő zarándokoknak, a harcban sérült katonáknak, a betegeknek és a bajba jutottaknak - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!