Soltész Miklós: A keresztény közösség az egész ország erősödését is szolgálja

Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia. A 150 millió forintos kormányzati támogatásból és egyházi forrásból megépült házat Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere és Somody László Zoltán alpolgármester (j-b) ünnepi szentmisén a Budapesti Szent Imre templomban 2020. február 23-án. (KDNP: Váli Miklós)

A bíboros reményét fejezte ki, hogy az új közösségi ház tartalmas együttlétek helyszíne lesz, ahol sok hívő család és fiatal találkozik majd, hogy erősödjön hitben és szeretetben.

Soltész Miklós
    
Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke megáldja a pestszentimrei plébánia új közösségi házát 2020. február 23-án. (KDNP: Váli Miklós)

Erdő Péter kitért arra: a kommunizmus idején a közösségi tereket vették el elsőként az egyháztól, a rendszerváltozás után pedig ezeknek a visszaadása volt a legnehezebb, mert addigra vagy lebontották vagy privatizálták az épületeket.

Erdő PéterErdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke megáldja a pestszentimrei plébánia új közösségi házát 2020. február 23-án. (KDNP: Váli Miklós)
    
De az újraépített közösségi terek „mindig visszaadnak valamit a közösségnek", hiszen egy egyházi közösség élete akkor teljes, ha nemcsak a templomban, hanem az „asztal körül", nemcsak a szakrális térben, hanem profán alkalmakon, közösségi programokon is találkoznak egymással tagjai.

Soltész MiklósA pestszentimrei plébánia új közösségi háza a felszentelés napján, 2020. február 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

A bíboros szólt arról: a katolikus közösségek gyakran azzal szereznek megbecsülést magunknak, hogy nyugodt, békés, szeretetteljes légkört biztosítanak. Nagy tanúságtétel ez egy olyan világban, ahol erőszakról, háborúkról és általános értékvesztésről szólnak a hírek nap mint nap.
  
Soltész MikósErdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke szentmisét celebrál a pestszentimrei plébánia új közösségi házának átadása alkalmából 2020. február 23-án. (KDNP: Váli Miklós)
 
Fontosnak nevezte, hogy a plébániai közösségek tagjainak egymással is élő kapcsolatuk legyen, hogy támogassák egymást „emberileg és a hit dolgában".
    
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az épület megáldása után újságíróknak arról beszélt: a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként számos templom és közösségi épület újul meg Budapesten. Ezek a terek a rendezvény lebonyolításához szükségesek, de a közösség és végső soron az egész ország erősödését is szolgálják. 

Soltész MiklósA pestszentimrei plébánia új közösségi háza a felszentelés napján, 2020. február 23-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)

Hozzátette: a kormány amikor lehet, segíti a keresztény közösségeket, bízva abban, hogy ezzel nemcsak a keresztényeket, hanem a körülöttük élőket is támogatja.
    
Blanckenstein Miklós plébános az MTI-nek elmondta: a régi, nagyjából 60 négyzetméteres plébániaépületet bővítették közösségi terekkel. Az elkészült, mintegy 300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben mindkét szinten egy-egy nagyterem van, amelyeket mozgatható válaszfalakkal több kisebb térre lehet osztani.

Soltész Miklós
    
Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke megáldja a pestszentimrei plébánia új közösségi házát 2020. február 23-án. Jobbról Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (KDNP: Váli Miklós)

Az épületben működik majd a plébániai hivatal és kiszolgáló helyiségek is helyet kaptak benne. Mostantól itt tartják a felnőtt- és gyerekfoglalkozásokat, hittanórákat, katekéziseket, itt rendezik majd a baba-mama, illetve nyugdíjas klubot, filmklubot, kézműves foglalkozásokat, továbbá a farsangi és egyéb nagyobb rendezvényeket, amelyeket korábban külső, bérelt helyszíneken rendeztek meg - mondta.
    
A plébános kitért arra is: a jövőben a kertben focipályát és játszóteret is kialakítanak.
    
A beruházás háromnegyedét az állam finanszírozta, egynegyedét plébániai forrásból, illetve a hívek adakozásából gyűjtötték össze - fűzte hozzá Blanckenstein Miklós.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!