Soltész Miklós: A kereszténység számunkra evidencia

A kereszténység Magyarországon, Közép-Európában fontos, és annak kellene lennie egész Európában is, ez számunkra evidencia – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Celldömölkön.

Soltész Miklós az egykori bencés rendház félmilliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósult felújítása alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy amikor több mint 250 évvel ezelőtt megtelepültek ott a bencések, csak egyetlen „ideológia” volt, amely akkor is már 1700 éve létezett.

Úgy fogalmazott:

életünknek minden napját, hetét, hónapját és évét átszövik ma is azok a keresztény tanítások, üzenetek, a kereszténység által épített emlékek, amelyek ezer év óta egész államiságunkat, kereszténységünket jelölik”.

Nem lehet „a keresztény tízparancsolatot, a teremtett világ üzenetét, sajátosságát kiölni” – hogy a fiú fiúnak születik, a lány lánynak, s azok is maradnak –, de tiszteljük azokat, akik másként gondolkodnak – mondta az államtitkár. Úgy folytatta: óriási erők mozognak, amelyek megpróbálják ezt megváltoztatni, de látni, milyen következménnyel jár, ha nagyhatalmak más földrészekre, országokra rá akarják erőltetni a világnézetüket, világpolitikájukat. Hozzátette: láthatjuk, mi történik most Afganisztánban és milyen következményei lesznek még ennek.

Soltész Miklós

Sok-sok egymással vitatkozó ember és közösség vagy akár pártok is ha felismernék, talán egyetérthetnének abban, hogy akár a magyarság megmaradásában, a nemzet egészének vagy Európának a megmaradásában is „mekkora a felelősségünk, amiben osztozni kell és amiért össze kell fogni” – mondta az államtitkár.

Soltész Miklós a celldömölki egykori kolostor felújításának előzményeit ismertetve jelezte: a korábbi városvezetőknek és néhai Kiss Péter kancelláriaminiszternek is köszönetet kell mondani a kezdeményezésükért. Kitért arra is, mennyire fontos, hogy a megújult rendház közösségi célokat szolgál, ugyanis a pandémia megmutatta, milyen szomorú a közösség hiánya. A kormány ezért is támogatja Kárpát-medence-szerte zarándokházak felújítását.

Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: 2013-ban döntött a kormány arról, hogy első körben 300 millió forintot biztosít a celldömölki épület felújítására. A műemléki munkálatoknál derült ki, hogy ez kevésnek bizonyul, ezért újabb 200 millió forintot adott a kormány a rekonstrukcióra.

Celldömölk

Hangsúlyozta:

az egykori rendház nemcsak vallási épület, de szimbólum is, az ilyen helyek a „jóra és a maradandóra” irányítják a gondolatainkat.

Véleménye szerint a nagy múlt után nagy jövő előtt álló közösségi helyszínné kell válnia az épületnek, amely így nemcsak a város múltjára emlékeztet, de a jövő erőforrása is.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke, Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát és Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát (balról jobbra) beszélget a kormány támogatásával megújult egykori bencés rendház épületének ünnepélyes átadásán Celldömölkön 2021. augusztus 17-én (Fotók: MTI / Filep István)

Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát felidézte, hogy

az Árpád-házi királyok alapították a dömölki bencés apátságot, amelyet aztán a törökök elpusztítottak. A 18. században azonban már európai nívójú zarándokélet folyt az újonnan alapított rendházban, majd 1950-ben a pártállam megszüntette ott az egyházi életet.

Az épület még a rendszerváltás után is a város önkormányzatának székhelye volt, amelynek visszaszolgáltatásáról már 1989-ben szó volt. Most, felújítása után „új reményről, új tűzről” tesz tanúbizonyságot, amellyel minden jóakaratú embert szolgál – mondta Várszegi Asztrik.

Fehér László polgármester (MSZP) arról tett említést, hogy többéves tárgyalás után 2005-ben költözött ki az önkormányzat az épületből, 11 évvel ezelőtt pedig új hivatalt építettek. A mostantól közösségi szerepet játszó egykori kolostor és rendház 40 zarándokot befogadni képes szállásnak ad otthont, de közösségi tereket és plébániahivatalt is kialakítottak a falai között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!