Soltész Miklós: A magyarországi zsidó közösségek mindig számíthatnak a kormányra

Újranyitották Erzsébetvárosban a Jósika utca 4. szám alatti, 40 éve bezárt ortodox zsidó imaházat. A Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) együttműködésével felújított lakászsinagóga új tóratekercsét kedden ünnepség keretében fejezték be és helyezték el az épületben.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke köszöntőjében kiemelte: a magyarországi zsidó közösségek mindig számíthatnak a kormányra. „Támogatni fogjuk őket”, mert a nemzet részei, és mert a nemzetet építik és erősítik vallásos hitükkel és közösségeikkel – mondta.

Soltész Miklós kitért arra: a Tóra utolsó soraiban szerepel a mondat, „Nem volt olyan ember, mint Mózes, szemből szemben ismerte Istent”. Az államtitkár kiemelte: fontos, amit az elmúlt másfél évtizedben a Magyarországon élő zsidó közösségek - tartozzanak az ortodoxiához vagy a neológiához - megépítettek, megújítottak azért, hogy szemtől szemben ismerjék meg Istent.

Köves Slomó, az EMIH - Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija arról beszélt: a vészkorszak idején megélt szégyen igenis helyrehozható.

Felidézte: egy, a holokausztot átélt barátjától egyszer megkérdezte, mi az a seb, ami nem múlik el. Ő úgy felelt, ha nehezen is, de minden sebe begyógyult, az, hogy kisemmizték, az, hogy elvesztette a szeretteit. Az egyetlen soha be nem gyógyuló seb a szégyen, amit akkor érzett, amikor 16 évesen rákényszerítették, hogy fölvegye a sárga csillagot, és úgy menjen végig az utcán, a szégyen, hogy nem ő választotta meg, hogy kicsoda, hanem mások mondták meg, mit kell róla gondolni.
   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!