Soltész Miklós: Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a Pest vármegyei településen hétfőn.

SoltészSoltész Miklós az építkezés területén tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nemcsak a helyi gyerekek jönnek a város iskoláiba tanulni, hanem a környező településeken élő gyermekek is.

Hozzátette, mindez az egyik oldalról azt jelenti, hogy jók az iskolák, a másik oldalról viszont óriási feladatot ró a városra.

A magyar kormány már a múltban is ezt próbálta segíteni, hiszen megépült a szép iskola, de látszik, hogy még így is kevés a kapacitás”

– fogalmazott az államtitkár

Közlése szerint ezért döntött a kormány az önkormányzattal, a nemzetiségi önkormányzattal és az egyházzal közösen úgy, hogy ezt a helyzetet - az elmúlt évek nehézségei ellenére is – meg kell oldani. Ennek részeként a volt "Forfa" épület teljesen megújul, első lépésként idén megépül néhány tanterem. Tavaly 400 millió forintos támogatást juttatott el a kormány a német nemzetiségi önkormányzaton keresztül a fejlesztésre, idén pedig további 100 millió forintot – tette hozzá Soltész Miklós.  

suli   

Az államtitkár kitért arra, hogy a korábbiaktól eltérően, amikor már a nyáron elkészült az ország jövő évi költségvetése, a háború miatt idén csak novemberben lesz meg a következő, a 2025-ös év költségvetése, amelynek elkészülte után tudnak csak a további támogatásokról beszámolni.     

Az iskola hivatalos oldala szerint a Budakeszi Német Nemzetiségi Iskola 2020. szeptember 1-jén kezdte meg működését 310 tanulóval, nyolc évfolyamon, 13 osztályban. Igazgatója Gölcz Mira német szakos tanárnő lett. Székhelye a Széchenyi István Általános Iskola Knáb János utca 60. szám alatti épületének jobb szárnya.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!