Soltész Miklós: Százezrek és milliók áldozata hozta meg a kommunizmus vesztét a térségben

Százezrek és milliók áldozata hozta meg a kommunizmus vesztét Magyarországon és a térségünkben – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa az emléknap alkalmából tartott megemlékezésen szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pócspetriben.

 

Soltész Miklós hangsúlyozta, nekik köszönhetjük, hogy mindenkinek, egyénnek és a közösségeknek egyaránt, eljött a békességet, az emberi méltóságot és a lelkiismeretre épülő szabadságot biztosító időszak.

A felelősség és ezzel a feladat is hatalmas, tudjuk és valljuk, hogy a békességet megőrizni, illetve meghozni ember és ember, nemzet és nemzet között a mi kötelességünk Isten segítségével, imádságon keresztül

 

– fogalmazott az államtitkár.

Soltész Miklós emlékeztetett, a történészek százmilliókra becsülik a kommunista terror során kivégzett, a kényszertáborokba és börtönökbe zárt, kínvallatásoknak és éhínségnek kitett, megbélyegzett emberek számát. Magyarországon mintegy ezer embert ítéltek halálra, százezreket sújtottak súlyos börtönbüntetéssel, zártak munkatáborokba vagy üldözték el.

Ebbe a sorba illeszkedtek az egyházak elleni támadások is, az 1948-ban csak Pócspetri-ügyként elhíresült események után 6500 egyházi iskolát zárattak be szerte az országban – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Az akkori eseményeket felidézve kiemelte, az ott élők súlyos árat fizettek iskolájuk melletti kiállásukért, de a falu a fenyegetések és a hosszú évtizedekig tartó megbélyegzés ellenére nem bosszúval válaszolt a lakosait ért sérelmekre.
 

A meghurcoltak és a mártírok emlékét ma bátran felidézhetjük, a helyi iskola ma már újra katolikus intézmény, valamint Pócspetri több papot is adott az egyházháznak, ezek pedig nagyszerű válaszok a sérelmekre

 

– értékelt Soltész Miklós.

Az államtitkár kitért arra, a kereszténységgel jelenleg is újabb és újabb átmeneti, de hatalmas pusztítást végző ideológiák állnak szemben, ezért nem szabad hagyni, hogy ezek a fiatalokat és nemzeteket tovább mérgezzék.

„Az áldozatok, a mártírok és a hősök példájukkal adjanak mindehhez erőt nekünk, bátorságot és egyben keresztényi alázatot” – fogalmazott Soltész Miklós.

Az eseményen Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője a 75 évvel ezelőtt történtekről szólva elmondta, a pócspetrieket ért igazságtalanságokat nem szabad elfelejteni, ápolni kell a meghurcoltak és az áldozatok emlékét.

A szentmisét Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa, Veres András győri, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi és Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyés püspök mutatta be, valamint megáldották Magyarország első, Szent Janka Beretta Molla tiszteletére készült ruhaereklyés templomi mellékoltárát.

A Máriapócshoz közeli Pócspetri lakosai 1948. június 3-án este a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, amit két rendőr próbált megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, egy rendőr csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült és a golyó halálra sebezte az egyenruhást.

A községet megszállta az Államvédelmi Hatóság, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe.     

Királyfalvi Miklóst, a község segédjegyzőjét pár nappal később kivégezték, Asztalos János plébánost halálra ítélték, de az ítéletet másodfokon életfogytiglani börtönre változtatták. A hatalom még 18 embert ítélt el különböző vádakkal szabadságvesztésre, de lényegében az egész falut meghurcolták.

A rendszerváltás idején, 1990. január 17-én a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, Asztalos Jánost és Királyfalvi Miklóst a vád alól felmentette, és hatályon kívül helyezte négy másik vádlott ítéletét is. 1993. december 20-án a Fővárosi Bíróság perújítási tárgyalás alapján bűncselekmény hiányában újabb két vádlottat mentett fel.

Királyfalvi Miklós újratemetési szertartását 2017 júliusában tartották meg a község temetőjében; a segédjegyző hamvait korábbi nyughelyéről, Rákoskeresztúrról kihantolták, és Pócspetriben helyezték örök nyugalomra.

A szombati eseményen felavatták a római katolikus templom mellett, a kommunista terror áldozatai emlékére emelt golgotai szoborcsoportot, majd a jelenlévők megkoszorúzták Asztalos János emléktábláját és Királyfalvi Miklós szobrát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!