Soltész Miklós: Templomok mellett a közösségek építésére is szükség van

Szükség van a templomokra és az imádságra, ugyanakkor mindenképpen szükség van a közösségek építésére is – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke vasárnap Nyíregyházán.

Soltész Miklós az épülő római katolikus rendezvényközpont alapkőletételi, valamint a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház külső felújításának átadási ünnepségén fontosnak mondta, hogy a felnőtt keresztények ezt az értéket továbbadják a fiataloknak.

Az államtitkár megköszönte az egyházmegye papjainak a közösségépítésért tett fáradozásait.

Iskolák, templomok és közösségi házak nyitása, felújítása és építése mind ezt szolgálja, mi pedig, az egyházban élők és a közhatalmat gyakorlók, ezt segíteni tudjuk és segíteni fogjuk a jövőben

 

– fogalmazott Soltész Miklós.

Kiemelte, maguknak a közösségeknek is hozzá kell tenniük saját munkájukat és felelősségüket. „Ha mindenki hozzáteszi a maga erejét a közösségben, akkor biztos, hogy a kereszténységben megmaradunk és száz év múlva ebben a templomban a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok és más keresztény felekezethez tartozók közösen tudják ünnepelni az eucharisztiát, Jézus Krisztust és a nemzet megmaradását” – hangoztatta Soltész Miklós.

Az eseményen Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, kettős az ünnep; egyrészt befejeződött a társszékesegyház, a város egyik ikonikus épületének felújítása, valamint elkezdődik az új római katolikus rendezvényközpont építése.

Ez a fejlesztés sokat fog tenni azért, hogy a keresztény és városi közösségek erősödjenek – emelte ki a városvezető, hozzátéve, a fejlesztés következő lépéseként elkészültek a társszékesegyház óra- és harangjátékának tervei.

Az 1400 négyzetméter alapterületű, négyszintes rendezvényközpontban kávézót, előadótermeket, multifunkciós teret, kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. A több mint 1,1 milliárd forint értékű beruházás 2025 februárjában készül el.

A társzékesegyház 302 millió forintos homlokzati felújítása során a sérült téglákat egyedileg gyártott téglákra cserélték ki, a falazatot acélrudakkal erősítették meg, felújították a villámvédelmi rendszert, az épület körül pedig sárga és vörös térkő burkolatot raktak le.

Mindkét beruházáshoz, valamint a harangjáték beépítéséhez szükséges pénzügyi forrást pályázati forrásból biztosította a Miniszterelnökség.

A társzékesegyházban búcsúi szentmisét mutatott be Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Az eseményen részt vett Szabó Tünde és Vinnai Győző fideszes országgyűlés képviselő, valamint Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!