Soltész Miklós: Újabb Toyoták a járvány elleni védekezéshez

Hasonlóan a járvány tavaszi, első hullámához, a járvány második hullámában is húsz gépjárművet ajánlott fel a védekezéshez a Toyota magyarországi márkaképviselője a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) számára.

Az autók főleg kórházakhoz és a Semmelweis Egyetem tesztelésben részt vevő önkéntes egyetemistáihoz kerülnek – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke szerdán Budaörsön.

A kereszténydemokrata politikus közölte: egy gépjármű a Magyar Vöröskereszthez, kilenc az ország különböző kórházaihoz kerül, tízet pedig a tesztelésben részt vevő egyetemisták fognak használni.

Kiemelte, hogy több mint ezer egyetemista vállalta a járvány elleni védekezésben az önkéntes munkát. „Nagyon sok emberen fogtok segíteni, de hiszem azt, hogy sokat fogtok ti is kapni” – üzente az NHKT elnöke az önkénteseknek.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke beszél, mögötte Tripolszky Bálint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke a Toyota Central Europe Kft. által, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez felajánlott gépkocsik átadásán a Toyota budaörsi telephelyén 2020. november 25-én. Az autókkal főleg kórházak és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem által végzett tesztelésben segítő önkéntes egyetemisták munkáját segítik (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója arról beszélt, hogy a járvány kezdete óta az OMSZ munkatársai mintegy 60 ezer fertőzőgyanús, vagy fertőző beteg egészségügyi ellátását segítették. Hozzátette, hogy az orvostanhallgatókkal és önkéntesekkel kiegészülve 430 ezer mintavételt végeztek országosan.

A civil és vöröskeresztes önkéntesek mellett már medikus és műszaki egyetemi hallgatókat is koordinálnak, naponta több száz önkéntes egységet mozgatva – fűzte hozzá a mentőszolgálat főigazgatója.

László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. országigazgatója elmondta, hogy hatvan napra biztosították a járműveket a védekezéshez, de természetesen rugalmasak, ha továbbra is szükség lenne rájuk.

Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt mondta, egyetemük diákjai a járvány első hullámától kezdve segítik a védekezést, tavasszal több mint ezer hallgató dolgozott így kórházakban, klinikákon. Hozzátette, hogy a nyár végén négy saját szűrőpontot állítottak fel, októberben pedig csatlakoztak az OMSZ szűrési programjához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!