Az anyaország akkor tudja segíteni a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradását, ha helyben vannak elképzelések, és van törekvés a megmaradásra – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a székelyföldi, Hargita megyei Ülkén, a megújult katolikus óvoda átadásán.

Az ülkei katolikus óvodának otthont adó épület felújításához is szükség volt a szülőkre, a családi háttérre, szükség volt az egyházra, és szükség van azokra a nevelőkre, akikre a szülők rábízhatják gyermekeiket – mondta Soltész Miklós.
Kiemelte: miképpen a Szentföld sivatagos, sziklás tája is változatos és csodálatos, de nem hasonlítható a Székelyföld másképpen különleges, zöld tájának szépségéhez, úgy minden gyermek más és más. A helyi közösség, az egyház és az anyaország összefogásával szerinte minden gyermekből „ki lehet hozni” a benne rejlő egyedi csodát.
Erdélyben és Partiumban 480 óvoda, bölcsőde megújulását, illetve felépítését támogattuk – idézte fel a kereszténydemokrata politikus. Hozzáfűzte, volt olyan közöttük, amelyben játszóterek valósultak meg, amelyek megszépültek, volt olyan épület, amelyet szigetelni kellett, amely új gépészetet kapott, esetenként régi épületeket újítottak fel, és vannak olyanok is, amelyek újonnan, nagyon sok pénzből épültek. „Kilencven új épületet tudtunk így egyházainknak is, önkormányzatoknak is adni” – mutatott rá az államtitkár.
Kijelentette: Székelyföld megmaradásához azonban a helyben maradó, gyermekeket vállaló családokra is szükség van. Akkor a támogatás nem hiábavaló.
Ha lesz egyházunk, márpedig van és lesz, és lesznek, akik a lelkeket erősítik, akkor megmaradunk. Hogyha lesznek nevelők, tanítók, vállalják mások nevelését, tanítását, gondozását, megmaradunk.
De mindez együtt kell! – hangsúlyozta Soltész Miklós, majd köszönetet mondott azoknak a helyi támogatóknak, vállalkozóknak, szülőknek, akik hozzájárultak az ülkei katolikus óvoda felújításához.
„Köszönöm azt a biztatást is, hogy április 12-e után is találkozni fogunk, és sok-sok mindent közösen fogunk megvalósítani” – zárta köszöntőjét az államtitkár.
