Soltész Soltész Miklós: Megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta

Megsokszorozódott a nemzetiségek által fenntartott iskolák száma 2010 óta Magyarországon, ami a magyar kormány elkötelezett nemzetiségi politikájának eredménye - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Pest megyei Lóréven, ahol szerb nemzetiségi gyerekek anyanyelvi táborát látogatta meg.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára

Soltész Miklós azt mondta, a kormány fontosnak tartja a nemzetiségek anyanyelvi képzésének megerősítését, jelezve, hogy 2010-ben tizenkét köznevelési intézményt tartottak fenn magyarországi nemzetiségek, most pedig ez a szám eléri a kilencvenet, és ennek köszönhetően például a szerbek is „közelebb tudják vinni anyanyelvüket, kultúrájukat a gyerekekhez".
    
A kormány ezen időszak alatt megnégyszerezte a magyarországi nemzetiségek támogatását, így lehetőségük nyílik hagyományőrző táborok megtartására, a nagyobb diákoknak pedig anyaországi kirándulásokra - ismertette az államtitkár.
    
Lórévről szólva Soltész Miklós elmondta: a település az elmúlt két évben 280 millió forintot kapott óvodája és iskolája teljes megújítására. Ez tovább erősítheti a szerb közösséget Magyarországon.
    
Alexov Lyubomir, az Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója a Régi szakmák megismerése elnevezésű táborral kapcsolatban közölte, hogy ötödik alkalommal szervezik meg Magyarország egyelten szerb többségű településén. Az ország egész területéről mintegy hatvan gyerek érkezett a táborba, a kézműves foglalkozásokon nemezeléssel és ikonfestéssal is megismerkedhetnek.
    
A fiatalokkal hazai és szerbiai szakemberek foglalkoznak, utóbbiak olyan tudást hoznak, amely „a magyarországi szerb körökben már kikopóban van".
    
Az MTI kérdésére a szerb nemzetiségi szószóló elmondta, hogy idén 2,2 millió forintot kaptak a kormánytól a tábor megtartására, amelynek összköltsége eléri a 3,5 millió forintot. A hiányzó összeget a szülők által gyerekekkénti hozzájárulásként fizetendő tízezer forintokból, illetve a helyi, a ráckevei és a szigetcsépi önkormányzat, valamint szponzorok támogatásából fedezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!