Surján László: A következő száz esztendő

A szerző Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke a Magyar Időkben megjelent írásában így fogalmaz: „Hat évvel ezelőtt jelent meg Romsics Ignác Magyar sorsfordulók 1920–1989 című kötete, az e két évszám közé szorult, számunkra oly keserves XX. század áttekintése. A munka elején a szerző leszögezte: „A magyarság egyik legnagyobb nemzeti traumája az 1920-as trianoni békeszerződés.” Ha egy ekkora traumáról van szó, akkor szóba sem jöhet az, amivel 1945–89 között próbálkoztak: elfelejteni mindent, szőnyeg alá söpörni a fájdalmakat.
 

Tetszik, hogy Romsics Ignác a fájdalmak kapcsán nem elsősorban a területvesztésre, hanem ahogy mi is gondolkodunk a Charta XXI. mozgalomban, az elcsatolt területen élő hárommillió magyarra gondol. A szomszédainknak meg kell érteniük, hogy ez még azoknak is lehetetlenné teszi a trianoni döntésbe való belenyugvást, akik elvben elfogadják a multietnikus Magyarország nemzeteinek jogát az autonómiára vagy a saját állam megalapítására."

Tovább a teljes írásra >>>

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!