A szabadtéri színházkultúra jelentőségét méltatta Dr. Latorcai Csaba Balatonbogláron

A Szabadtéri Színházak Találkozója programsorozat is kiválóan szolgálja azt a célt, hogy az örvendetesen növekvő számú komoly és könnyűzenei fesztivál mellett, a színvonalas nyári, illetve szabadtéri színházi programok is minél tágabb teret kapjanak és érjenek el mind több érdeklődőt ország és Kárpát-medence szerte – méltatta a Szabadtéri Színházak idei találkozóját Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Miniszter Hivatalának államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára Balatonbogláron, a tíznapos programsorozat nyitóelőadása előtt tartott köszöntőjében.

Az államtitkár beszédében hangsúlyozta:

Magyarország Kormánya azért dolgozik, hogy a magyar kultúra támogatása a jövőben is biztosított legyen, azzal együtt is, hogy egész Európa a háború és a szankciós infláció terheitől szenved.

 

A szabadtéri színjátszást népszerűsítő eseménysorozat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre. A június 17-én kezdődő, és 10 napon át tartó találkozó során 11 társulat, 14 előadás keretében mutathatja be repertoárjának gyöngyszemeit Balatonbogláron, illetve Alsóörsön.

Az esemény nyitóelőadása a Szarvasi Vízi Színház társulatának Furcsa Pár című darabja a balatonboglári nagyszínpadon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!