Szászfalvi László: Az európai keresztény civilizáció megőrzéséről döntünk

Európa jövőjéről, az európai keresztény civilizáció és kultúra megőrzéséről döntünk a május 26-ai európai parlamenti választáson, amelynek így minden korábbi EP-választásnál nagyobb tétje van - mondta Somogy 2-es, barcsi központú választókörzetének kereszténydemokrata parlamenti képviselője Nagyatádon pénteken.

Szászfalvi László (KDNP) országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes

Szászfalvi László sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ma már nem jobb és bal, hanem bevándorláspárti és bevándorlásellenes politikai erők csapnak össze egymással, ezért is rendkívül fontos, hogy minél többen vegyenek részt a voksoláson és támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját.
    
Közölte, a programot választókörzetében már tízezren támogattak aláírásukkal, az aláírásgyűjtést folytatják.
    
„Mi nem valakik ellen, hanem valamiért harcolunk, egy értékrend mellett állunk ki: azt szeretnénk, ha az unokáink is olyan keresztény civilizációban, kultúrában élhessenek, amit mi megtapasztalhattunk" - fogalmazott. Hozzátette, erős Európát szeretnének, amely a nemzetek Európája és nem egy migránskontinens. Ehhez össze kell fogni, és minden erőt mozgósítani - mondta Szászfalvi László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!